Nemcsak Svédországban, hanem az utcán élnek Kanadában is vadászott Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes tavaly két kanadai vadászaton járt, de azt magánügynek tartja, hogy mindezt miből fizette.

 

 A 444.hu szerezte meg British Columbia tartomány erdőkért felelős minisztériumától azokat a vadászati engedélyeket, amelyeket Semjén Zsolt nevére állítottak ki az északnyugat-kanadai Fort St. Johnban. A KDNP elnöke először tavaly januárban bölényre és farkasra váltott egy nyolcnapos engedélyt. Szeptember elején pedig jávorszarvasra, vapitire és rénszarvasra fizetett be tíz napra. A portál felhívta a figyelmet arra: Semjén Zsolt vagyonnyilatkozatában nyoma sincs annak, miből finanszírozhatta vagy ki ajándékozhatta neki ezeket a nem olcsó vadászatokat. Semjén készpénzállománya ugyanis tavaly a bevallása szerint nőtt.

A becslések szerint több millió forintnak megfelelő összegbe kerül egy ilyen vadászat, és külön fizetni kell a kilövési engedélyekért, a természetvédelmi területek használatáért és az utazásért is. Sőt önmagában az 1100 dollárba kerül, hogy repülővel bevigyenek valakit a vadászterületre.

Semjén Zsolt a sajtósán keresztül azt válaszolta a portálnak, hogy „természetszerűen minden vadászaton vadászként vesz részt”, és „mint már sokszor elmondtuk, minden hobbi a magánélet része, magánéletéről pedig elvi okokból nem nyilatkozik”.

Néhány hónapja a Magyar Nemzet írta meg Semjén Zsolt svédországi vadászatának részleteit, és kiderült, hogy a miniszterelnök-helyettes nem a fizetéséből állta a költségeket, hanem egy olyan vállalkozó fizette ki neki, akinek a cégei jól szerepelnek az állami pályázatokon.

 

Címkék: Semjén Zsolt

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!