A legnagyobb kereskedelmi rádió és a legjelentősebb hírportál is amerikai érdekeltségbe kerülhet, Hillary Clintonhoz kötődő volt nagykövet részvételével. Megnehezítik a kormányzati einstandot.

 
 

"Úgy tűnik tehát, hogy egy amerikai hátterű cég a Class FM és az Index tulajdonlásával a magyar médiapiac meghatározó szereplőjévé válik. De hogy az ehhez szükséges befektetést kik biztosítják számára, az ma még bizonytalan. Nem szokatlan ez a magyar médiapiacon: alig maradt olyan szereplő, amelynek valódi tulajdonosa ismert lenne hivatalosan is. De ha amerikai kormányzati kapcsolatokkal rendelkező befektetők szerepet vállalnak az egyre durvuló és súlyosan átpolitizált magyar médiaharcban, a mögött könnyű felismerni a szándékot: az USA-nak érdeke megvédeni a legnagyobb magyar médiumokat a kormányzati einstandtól" - írja munkatársunk az új helyzetet elemző összeállításban. A részletek a friss Vasárnapi Hírekben olvashatók.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, következő számunk megjelenéséig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük! Néhány további kiemelt témánk a VH 2016. július 2-án megjelent számából:


Ausztria-frász újratöltve
Meg kell ismételni az elnökválasztást Ausztriában – mondta ki ítéletében az alkotmánybíróság. Az indoklás szerint a szavazatszámlálás körüli visszásságok miatt kell megint az urnák elé járulniuk az osztrák választóknak. Május végén a zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen csak egy hajszállal tudta legyőzni szélsőjobboldali ellenfelét, Norbert Hofert. A 0,6 százalékos különbséget a levélben szavazó, külföldön élő osztrákok voksával érte el Van der Bellen, ám a taláros testület szerint éppen ezek összeszámolásánál követtek el hibákat az illetékesek.
Májusban az osztrákokat és a világ közvéleményét is megnyugtatta, hogy nem lett szélsőjobbos elnöke egy nyugat-európai demokráciának, azonban a választás megismétlésével ismét fennáll ennek veszélye. Különös jelentőséget ad az osztrák döntésnek, hogy miután a britek nemet mondtak az EU-ra, az egész kontinensen megerősödött a szélsőséges populisták pozíciója, köztük is az egyik legerősebb Hofer pártja, az osztrák Szabadságpárt. Az új választást legkorábban szeptemberben tarthatják, addig egy háromfős, parlamenti képviselőkből álló testület helyettesíti majd az elnököt – már biztos, hogy Hofer is közöttük lesz.
SZ. Á.


Az MSZP új sztorija 
Molnár Gyula pártelnök tandemet vásárol
"Az elnökségi tagság nem a parlamenti képviselőség előszobája - Az összefogás szót kihúzták a szocialista szótárból, de van másik: együttműködés - A magyar baloldal nem a spanyol és nem a görög – interjú Molnár Gyulával, az MSZP új elnökével, aki épp most vásárolt tandemet" - Nagy B. György interjúja a friss VAsárnapi Hírekben.


Nincs miért finomkodni
Andrea Giuliano és a meleg büszkeség 
Magyarországot választotta otthonául: itt tanult, dolgozott, tökéletesen beszéli a nyelvünket Andrea Giuliano melegjogi aktivista, fotós. Mégis vissza kellett térnie Olaszországba. Két éve a Pride-on papi ruhában és a nemzeti motorosok logóját átrajzolva „provokált”, azóta fenyegetések százait kapta szélsőségesektől, a magyar hatóságok pedig nem keltek a védelmére. A héten Budapestre látogatott, mert bemutatták a Társaság a Szabadságjogokért róla készült filmjét, és az itteni Pride is fontos a számára.
Kertész Anna interjúja a friss Vasárnapi Hírekben  

Velünk teljes!
Az idei 21. Budapest Pride Fesztivál csúcspontja a szombati felvonulás, amelyet a lehető legnagyobb rendőri jelenléttel és kordonok között tartanak. A szervezők 250 önkéntese és 25 kamerás jogi megfigyelő is őrzi majd a tömeget. Gyülekező 15 órakor az Andrássy út–Dózsa György út kereszteződésénél lesz, a menet onnan vonul az Andrássy út–Nagymező utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térig. A felvonuláshoz menet közben nem lehet becsatlakozni. Az elmúlt évekhez hasonlóan több tízezer résztvevőt várnak.
Az idei mottó: Velünk teljes. A szervezőkhöz nem érkezett olyan információ, hogy tömeges ellentüntetők zavarnák meg a rendezvényt. A Kossuth-téren koncertek lesznek és ismertetik az LMBTQ-tagok által kitöltött kérdőív részeredményeit, amelyek alapján más szervezetekkel összefogva lobbitevékenységbe kezdenek. Eddig több mint 30 nagykövetség állt ki a Budapest Pride mellett, közös nyilatkozatukban azt írják, „elutasítjuk és elítéljük az erőszak és a diszkrimináció minden formáját, amelyet az emberek szexuális orientációja és nemi azonossága miatt követnek el bárhol a világon”.



Focizni adathalmazból
A meccsek a számítógép előtt dőlnek el? Interjú a futballt átalakító technológia titkairól.
Mindent mérnek, rengeteg az adat, de kevés a szakember - Bundázókat is lebuktatnak a számok - Interjú Kovács Istvánnal, az InStat elemző cég regionális szakértőjével


Mindenki máshogy szereti? –
Manipulálják az ízlésünket: egyszerre akarunk különbözni és egyezni
"Az ízlésről nem lehet vitatkozni – szól a latin bölcselet, amivel le lehet zárni minden vitát. Mert valójában az emberek nagyon is sokat beszélnek arról, hogy mit tartanak szépnek, jónak, kellemesnek, és hajlamosak össze is ugrani ezeken a kérdéseken. Vállalatok milliói igyekszenek az emberek kedvében járni, és kitalálni, hogy milyen ruhát, autót, okostelefont, tusfürdőt lennének hajlandóak megvenni, miközben zenekarok, képzőművészek és társulatok igyekeznek eltalálni a közönség ízlését. De vajon mitől függ, hogy mit szeretünk és mit nem, és hogyan változik az ízlésünk életünk során?" - Szabó Kata összeállítása a friss Vasárnapi Hírekben


Mesterek varázsolják át a gyerekosztályokat – Lakatos Norbert hálafestése
mozgalommá fejlődött

AMIT A BREXITBŐL TANULHATUNK
Boris Johnson (képünkön) kiszállt a kormányfői versenyből, de a kilépési sokk nem ért véget Nagy- Britanniában és Európában sem. A tanulságok ránk is vonatkoznak.


"Az igazság utáni politika korszaka" címmel
olvashat elemzést és interjút a friss Vasárnapi Hírekben:
"Minden terv nélkül ugrottunk le egy meredek szikláról – mondja Polly MacKenzie, a volt brit miniszterelnök-helyettes egykori közvetlen tanácsadója. Ott volt a tűz közelében akkor is, amikor David Cameron miniszterelnök az EU-tagságról szóló népszavazás kiírásáról döntött, mint mondja, komoly politikai nyomás alatt. Nick Clegg volt brit miniszterelnök-helyettes fő politikai tanácsadója szerint a régi ideológiák mentén már nem lehet a modern politikát folytatni, a pártokat az új törésvonalak mentén kell szétszedni, majd újra összerakni."

"Nagy valószínűséggel már nem lehet visszacsinálni a brit választás eredményét, így a politikusok és választók is meg fogják inni a levét annak, hogy előbbiek egy érzelmekre építő kampányba hajszolták egymást, utóbbiak pedig nem törődtek a józan ész érveivel, mielőtt behúzták volna az x-et a választófülkékben – csak utána. A font 20 százalékkal leértékelődött, vagyonok váltak semmivé, a cégek sorra jelentik be: máshová viszik a székhelyüket. Európa – és különösen Magyarország – viszont még tanulhat abból, ami az elmúlt hónapokban az Egyesült Királyságban történt." - "Önnek három új üzenete érkezett Londonból" címmel olvashatja friss lapunkban a három üzenetet.

Öszeállításunkban jelent meg Avar János publicisztikája is "Populisták pácban" címmel
 

 

 

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!