Egyre inkább késznek mutatkozik a Jobbikkal való összefogásra a Fidesz leváltására készülő ellenzék. Azzal a párttal állnának össze, amelynek programját szinte hiánytalanul megvalósítja a Fidesz. Szinte minden megtalálható a radikálisból néppártivá szelídülő alakulat egykori ajánlataiból az elmúlt nyolc év kormánypolitikájában – a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésétől a keleti nyitásig, a kettős állampolgárság szavazatjoggal együtt való kiterjesztésétől a külföldi tulajdon kiszorításáig, minden. Igaz, Mészáros Lőrinc és Vajna nincs, illetve a futballtéboly is hiányzik.

 
VH, 2017. december 9.

Ettől a programtól a mai Jobbik sem lépett vissza, csak a rohamosztagos stílust változtatta meg radikálisan. Legalábbis a csúcsokon. A törzsgárda nagyobb része – például a Tett és Védelem Alapítvány antiszemitizmussal kapcsolatos vizsgálatai szerint – kevéssé cukisodott, mint mondjuk Vona Gábor. Sőt egyáltalán nem. Tőlük még mindig nem idegenek a Jobbik korábbi tételei – az ország Izraelnek való kiárusítása elleni küzdelemtől a cigány gyerekek családokból való intézményes kiemelésén át az egyneműek kapcsolatainak megvetéséig és a tőlük eltérően gondolkodók hazaárulónak minősítéséig.

A választók elfogadni látszanak az immár több mint négy éve tartó átalakulást, erre vall, hogy ma már messze nem a Jobbik a legellenszenvesebb párt a nem rá szavazók számára. Igaz, nemcsak a pártok, a választók is képesek arculatváltásra, mint azt a külső ösztönzésre magasra szökött idegenellenességgel is bizonyítják. E tekintetben a Jobbikra számíthatnak, de a többi ellenzéki párt eddig nem volt partner ebben.

Hogy lesz ez a szövetség? Nehéz elképzelni.

De ha például Heller Ágnes, akinek tekintélyes filozófiai életműve meghatározóan a moralitás kérdései köré szerveződik, azt mondja, hogy most igenis alkalmas partner a Jobbik a baloldal és a liberalizmus számára, akkor ezen illik elgondolkozni. Létezhet politikai jellemfejlődés. Alkoholisták, drogosok kitisztulva terápiás csoportokat vezetnek. Miért ne történhetne ilyesmi a politikai életben is? (Akciófilmben jellemfejlődés? – kérdezhetnénk vissza.)

Tény, hogy a jelenlegi magyar politikai élet a Jobbikéhoz hasonló pozícióváltások sorozatából épült. Az MSZP így született. Állampártból vált demokráciát és piacot igenlő egységgé. Igaz, egypártrendszerből nem is lehet másként kijönni, csak ekkora váltással. Azóta, ha időről időre próbálnak erősebben balra húzni, nem tudnak. Balközépen állnak, még ha ez most – világszerte – vesztes pozíció is. Az SZDSZ egy nagyot váltott, amikor velük koalícióra lépett, ezt követően azonban mindig következetesen szabadságelvű és humanista próbált lenni. A választók a következetességet itt halálos ítélettel honorálták.

A Fidesz nem követte el azt a „hibát”, amit a szabad demokraták. Liberális, szabadságpártból úgy mentek át illiberális, tehát szabadságellenes pártba, mint a huzat. És immár nyolc éve viszik maguk után az országot. Érdekes felidézni az alig több mint tíz évvel ezelőtti (2007-es) Orbán Viktort: „Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik…” Ha a szabadság nyugatról érkezik, akkor egy illiberális államnak onnan kell elfordulnia, kelet felé, ahonnan nemcsak olaj, de atomenergia is érkezik. Legalább ennyi következetesség van.

Meglehet, az emberek is sokat változtak.

A rendszerváltozást úgy tekintik, mint amit nyugatról kaptunk, s legtöbbjük nem szereti. A nyugatos kultúrát azonban még igen. Most úgy fest, ez alig számít. De a most éppen Európában visszaépülő gazdasági stabilitás ezen változtathat.

Az emberek újra arculatot válthatnak. Ha tőlük ezt a forgolódást el kell fogadni, az őket (sokszor csak látszólag) kiszolgáló pártok szemére sem vethetünk sokat. Változnak, ha életben akarnak maradni. Ezen belül azt a kérdést kell feltenni, hogy mit gondolunk az új pozíciójukról. Elhisszük-e,hogy a Fidesztől immár semmilyen sarkalatos ponton nem különböző Jobbikkal szövetkezve le lehet váltani a Fideszt, vagy inkább azt gondoljuk, hogy egy változást követelő közegben ez maga a végzetes változatlanság. 

Az arculatváltás a pártok esetében nem kivételes jelenség, sokszor észrevenni sem könnyű. Egy-egy politikus életében azonban annál meghökkentőbbek a hatalmas pörgésekkel járó hajtűkanyarok.


Navracsics Tibor
A Fidesz egyetemi-értelmiségi vonaláról érkezett, nem a forradalmárokkal partra szállt generációhoz tartozik. Sokáig ennek megfelelő, jól megkülönböztethető stílusban végezte a dolgát, mígnem a 2006-os forró ősz után, mint Gyurcsány Ferenc kijelölt és agilis karaktergyilkosa tagozódott be a csapatba. A 2010-es kormányban már Orbán Viktor helyettese, igazságügy-miniszterként asszisztált a bírói karnak az uniótól a magyar alkotmánybíróságig mindenhol mélységesen elítélt lefejezéséhez, a hasonlóan értékelt médiatörvényhez, illetve a jogállam lebontásához. Komoly szolgálatait kevéssé akceptálta a Fidesz-vezérkar, és az új ciklusra – egy rövid külügyminiszteri epizód után – Brüsszelbe száműzte uniós biztosnak. Az új ellenfél főhadiszállásán lehetett volna a magyar kormány elszánt harcosa is, de ott felfedezte magában a mindig is benne rejlő európait. Lapunknak már két éve ezt nyilatkozta: „Mindig Európa-párti politikus voltam. A magyar jobboldalon nagyjából egyedül maradtam ezzel”. Mára sivatagivá vált a magány, de Navracsics tartja magát. Nem tud Soros-tervről, nem képes felfogni, miről beszél az őt delegáló párt.
Európát viszont érti. Most itt tartunk.


Simicska Lajos
Bayer Zsolt a kilencvenes évek elején azért hagyta ott a Fideszt – és lett liberális, illetve baloldali lapok alkalmazottja –, mert ott „Simicska-féle alakok” kezdtek dominálni. Utóbb e folyamat kibomlott. A politikai pozíció privát gazdasági erővé váltásának kulcsemberévé vált Orbán Viktor egykori kollégiumi szobatársa és Bayer Zsolt is visszatért. 2014-ben, az újabb választási győzelem után kitört mégis az Orbán–Simicska- háború. Hogy miért, azt csak az egyik fél előadásában ismerjük. Eszerint Simicska az orosz kapcsolat felfűtését és a demokrácia gátlástalan leépítését nem tudta elviselni. Tekintettel arra, hogy Simicska Lajos Mészáros Lőrinc mai szerepét töltötte be, tehát mérhetetlenül sok pénz is mozgott a kapcsolat mentén, meglehet, hogy ennél összetettebbek a háború okai. Ebben most Simicska a Jobbikkal társult.
Azt tudjuk, ő mit ír az oszlopokra, azt nem, hogy mit Orbán a saját jegyzetfüzetébe.
A Politico című tekintélyes amerikai portál európai kiadása a napokban közzétette, szerintük kik lesznek jövőre a legmeghatározóbb emberek.
Európában a lista 19. helyén Simicska Lajos áll. Más magyar nincs rajta.


Szegedi Csanád
A rendszerváltás utáni egyik legdrámaibb politikai váltás a Jobbik egykori alelnökéé. Szegedi Csanád saját bevallása szerint antiszemita politikusként tudta meg, hogy felmenői között a holokauszt áldozatává vált zsidók vannak. A továbbiakat az ő szavaival mondjuk el.
„És akkor találkozom valakivel, a nagymamámmal, aki megjárta Auschwitzot, és arról beszél: lehet, hogy valakik szerint nem léteztek gázkamrák, de az én apámat, a te dédnagypapádat ott pusztították el. Mély lelki válságba zuhantam.
Két héten keresztül egyszerűen nem tudtam aludni.
A jövőn gondolkodtam. Hogyan tovább? Végül felhívtam Szabó Gábor pártigazgatót, és elmondtam, hogy ki fogok lépni a Jobbikból.
Nem tudom összeegyeztetni magamban ezt az egészet. Vona Gáborral személyesen találkoztam, neki is elmondtam. Vona kérte, hadd hívja össze az elnökséget, és hadd szólítson fel engem az elnökség a mandátumom visszaadására. Rendben – mondtam –, nekem mindegy. Ha ő a saját tagságával szemben védeni akarja magát, legyen így. Összeült az elnökség, felszólított, hogy adjam vissza a mandátumomat, én meg erre azt mondtam, hogy kilépek a Jobbikból.”
Szegedinek a politikával jelenleg nincs kapcsolata, üzletemberként dolgozik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!