A női egyenjogúság az űrben - 38 évvel azután, hogy felvették az első űrhajósnőt, a NASA új űrhajóstanoncainak a fele nő. Négy hölgy van a Mars-misszióra készülő nyolc asztronauta között, akiket 6100 jelentkezőből választottak ki.

 
Fotó: Bill Ingals, NASA

Nem a nemek arányára figyeltek, a legalkalmasabb jelölteket keresték, akik 15 éven belül elsők közt indulnak a 9 hónapos, 25 millió kilométeres útra, ahonnan nincs visszatérés.

Az űrhajósnők ugyanazt a képzést kapják, mint férfi társaik; megtanulnak szuperszonikus repülőgépet vezetni, víz alatt közlekedni szkafanderben, és megszokják a „hányós bolygónak” hívott súlytalansági kabint. A NASA már várja a jelentkezőket a következő űrhajósosztályába: a fizikai alkalmasságon kívül feltétel legalább egy diploma (mérnöki, matematikusi, fizikusi, biológusi előnyben) és 1000 repült óra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!