Özvegy Kalányos István targoncás – harminc évet dolgozott a Devecseri Állami Gazdaságban – a két keze munkájával meg kalákában építette fel a család hatszobás, az iszap miatt lebontott házát. Most a testvérénél, egyetlen szobában húzta meg magát 12, 14, 15 és 19 éves gyerekeivel. A legnagyobb mozgáskorlátozott – elütötte egy autóbusz. István elfogadta a háza alig több mint 10 milliós „leértékelését”, mert már csak túl akar lenni az egészen. Szeretne egy régi házat megvenni, már ki is nézte a Miskey utcában – igaz, csak háromszobás, de majd elférnek. Vagy tán bővítik. Lánya, Judit is velük élne majd – ő főzött eddig is testvéreire – meg annak a férje, s a két pici lány – az egyéveset most operálták meg a szívével. Ötvenedik évéhez közeledve Kalányos István már csak alkalmi munkát talál.

Ignácz Piroskának a vörösiszap-katasztrófa nem csak az otthonát tette tönkre, de meg is sérült. Eltörött a karja is. Párjával, Jánossal – akinek a közhasznú munkaszerződése pár napja járt le – húsz éve élnek együtt. Illetve most csupán tengődnek. Deve­cserben akarnak maradni, világéletükben itt éltek, hova is tudnának menni. Hat gyermekükkel most Devecser fő- utcáján élnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által 30 ezer forintért fél évre kivett albérletben. Családi házuk volt, de otthonuk a hivatal szerint csak 1,6 milliót ért. Nem fogadták el a becslést.