Bekövetkezett, amitől az Új Színház igazgatóváltása ellen tiltakozók tartottak. Nemzetközi aláírásgyűjtés kezdődött a szeptemberi Csurka-bemutató miatt.

 

Feltehetően vitákat kiváltó bemutató lesz, az évad egyik meghatározó előadása – olvasható az Új Színház honlapján A hatodik koporsó című, 2011-ben írt Csurka István-darabról. A jóslat beigazolódott: a 2013 februárjára tervezett bemutató körül már most erőteljes indulatok dúlnak. Fischer Ádám világhírű karmester szeptemberben nemzetközi aláírásgyűjtésbe kezd az aznemlehet.net oldalon, addig pedig nyugat-európai lapokban fejti ki álláspontját: szerinte elfogadhatatlan, hogy egy közpénzből működtetett színházban antiszemita darabot mutassanak be. Lapunknak Fischer Ádám azt nyilatkozta: szeptember elején külföldön élő magyar művészek (például Schiff András) kezdeményezésére indul majd A hatodik koporsó bemutatója elleni tiltakozás a már említett internetes oldalon és több, külföldi lapban is. „Nem szeretném, ha az a kép alakulna ki Magyarországról, mint amit ez a mű sugall, azaz hogy mindenért a zsidók a felelősek, Trianon is miattuk volt, a gázkamrákról is ők tehetnek, mindent ők irányítanak, egy nagy zsidó összeesküvés részese a világ és a zsidó pénzemberek a vérontásból gazdagodnak meg. Fontos, hogy otthon is minél többen csatlakozzanak majd, ugyanis ez a gondolkodásmód tűrhetetlen és kegyeletsértő” – mondta a karmester, aki az év elején olvasta a darabot, s már akkor szót emelt ellene.

Az Új Színház főrendezője, Pozsgai Zsolt a VH-nak azt mondta: nem kell félnie senkinek, nem lesz kirekesztő darab náluk. „Ez egy könyvdráma, hogy mivé válik a színpadon, az a rendezőn múlik, aki egy kiváló szakember, de személye azért titkos még, mert volt olyan, akit retorziók értek miután kiderült, hogy velünk kötött szerződést” – mondta Pozsgai, s hozzátette: aki megnézi a darabjaikat, láthatja, hogy nincs bennük olyan ideológia, amilyennel vádolják őket. „Régen volt ilyen hisztéria, a legszebb időket idézi, kicsit irigylem is ezért Csurkát” – tette hozzá a főrendező.

Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke a VH-nak elmondta: aláírná a Fischer Ádám által kezdeményezett tiltakozást is, és saját eszközeikkel harcolnak minden kirekesztő gondolkodás színpadra vitele ellen. „Jövő héten ülünk össze és az egyik napirendi pont ez az ügy lesz, valószínűleg megfogalmazunk egy tiltakozást is a darab bemutatása ellen. Ha ez a mű valóban olyan lesz, mint amiket olvastam róla, akkor lehetetlen, hogy bemutassák” – szögezte le. Csizmadia szerint bemutatása esetén erős tiltakozási hullám várható. Hozzátette: nem lenne jó, ha Csurkából mártír válna, a gondolkodásmóddal van probléma, nem a szerzővel.

„Csurka István szellemiségét a darabjaiból kell kifejtenünk, hiszen a színház nem teóriagyár, s főleg nem lócitromillatú politikai porond. Ezért mi mutatjuk be elsőként ránk hagyott darabját, A hatodik koporsót” – nyilatkozta Dörner György, a színház igazgatója egy interjúban.

Fischer Ádám szerint A hatodik koporsó egy titkos nemzetközi zsidó összeesküvésről szól, amelyik az elmúlt száz év összes tragédiáját, beleértve a holokausztot is, megtervezi, kiprovokálja, és a háttérből irányítja. Vagyis a vészkorszak a zsidók műve, ők tehetnek mindenről. Az Új Színház szerint a kétrészes színmű témája az első világháborút lezáró, Párizs környéki békekötéseket előkészítő konferencia, ahol az éppen kialakítandó magyar határról döntő bizottság 1919. februári tárgyalásai jelenítődnek meg. A szövegében elhangzó részek nem egy esetben azoknak a korabeli diplomáciai iratoknak a szinte szó szerinti másolata. Csurka István szerint az akkori jegyzőkönyveket csak egy drámaíró szemével kellett elolvasni, hogy a téma megírható legyen. A színmű címe a Nagy Imre újratemetésekor használt, az 1956-os forradalom leverése során meggyilkolt magyar fiatalokat jelképező koporsóra utal.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!