Egy kicsit elveszettnek látszott Bajcsy-Zsilinszky Endre legújabbkori rendszerváltásunk viharában; a nemzeti ellenállás tán legnagyobb antifasisztájának nevét senkinek nem akaródzott zászlajára tűzni. A valamikori Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság is szép csendben feloszlott; úgy tűnt, a mártír politikus neve és életműve immár korszerűtlen, tán említésre sem méltó…

Mígnem 2012-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) megelégelvén a helyzetet, megalakította a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottságot, amely e heti ülésén összegezte az elmúlt évek eredményeit. Megemlékeztek a Bajcsy-Zsilinszkyvel kapcsolatos évfordulókról: 2012-ben hetilapjának, a Szabadság létrejöttének 80. évfordulójáról, 2014-ben Bajcsy-Zsilinszky kivégzésének 70. évfordulójáról, 2015-ben újratemetésének 70. évfordulójáról. Részvételükkel és a helyi községi vezetésnek köszönhetően – megmentve az enyészettől – jelentősen megújult a pálkövei emlékház, Bajcsy Balaton-parti kedvenc nyaralója. Emlékülést szerveztek a parlamentben, kiadták Az utolsó nyár című, Bajcsy-Zsilinszky Endre életének utolsó éveit bemutató kötetet.

Ebben az évben Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének 130. évfordulójára készülnek. Az emlékbizottság két emblematikus helyszínen: Pálkövén és Tarpán kíván kiemelt eseményt rendezni. Az előzetes tervek szerint a pálkövei rendezvény június 5-én, vasárnap lesz – az emlékházban felavatják az író-politikus szobrát –, Tarpán pedig június 11-én, szombaton lesz koszorúzó ünnepség Bajcsy sírjánál.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!