Az ételallergia, -intolerancia vagy éppen -érzékenység akár egy egész család életét is megváltoztathatja. Egyre többekről derül ki már gyermekkorban, hogy lisztérzékenységben szenvednek, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ez divat- vagy civilizációs betegség lenne. Az orvosok ma már hatékonyabban ismerik fel a számtalan más betegségre utaló tünetek valódi okát.

 
Ételallergia, illusztráció - Forrás: Shutterstock

A liszt-, pontosabban gluténérzékenység egy autoimmun betegség, vagyis a szervezet önmaga ellen termel egy anyagot, amely elpusztítja a saját szöveteit. Ez esetben a vékonybél bolyhai sérülnek, ezzel súlyos tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-felszívódási problémákat okozva. A betegek szervezete a glutént, népies nevén a sikért, illetve az ebben előforduló gliadin nevű fehérjét nem képes tolerálni. „Fenekestül fordította fel a család életét, amikor 3 évvel ezelőtt kiderült: a nagyobbik lányunk lisztérzékeny. Bizonyos szempontból megnyugvás volt a diagnózis, mert addigra már nagyon aggódtam. Lili elmaradt fejlődésben a korosztályától, vékony volt, kicsi, étvágytalan és vérszegény, ráadásul nagyon nehezen gyógyult fel egy influenzából. Kiderült, hogy hiába kapja a vasat, ha a vékonybele képtelen azt felszívni” – meséli Nóra.

A diagnózis után az egész családnak át kellett esnie egy vizsgálaton, ekkor vált világossá: bár tünetei még nincsenek, a kisebbik gyerek, Léna is lisztérzékeny. Hamar kiderült: az iskolákat és óvodákat ellátó közétkeztetés csak látszólag van felkészülve a mindenféle ételérzékenységben, allergiában szenvedő gyerekekre. Egy kalap alatt kezeli ugyanis mindannyiukat, így Nóra kislányai cukor-, laktóz-, tojás-, gluténmentes ételt kaptak, amit egyszerűen nem tudtak megenni, annyira rossz volt. Így nem volt más lehetőség, mint az otthoni főzés minden áldott nap.

A gluténérzékenyek esetében akár már egy morzsa is komoly gondokat okozhat, így a keresztszennyeződés megakadályozása is nagyon fontos. Vagyis nem lehet ugyanazon a pulton és eszközökkel dolgozni egy gluténes élelmiszerrel, mint egy mentessel. Arra is oda kell figyelni, hogy a gluténmentesnek hívott élelmiszer olyan üzemben készült-e, ahol a keresztfertőződésre nincs esély. De az otthoni konyhákban sem egyszerű megoldani a teljes elkülönítést – nem véletlen, hogy

Nóra végül úgy döntött: ő és férje is gluténmentesen étkeznek. Ez azonban meglehetősen időigényes és drága megoldás, ám vannak pozitív hozadékai is az anyuka szerint. „A kenyeret általában én sütöm, ez a mai gépekkel már nem akkora dolog, de így is napi több órát töltök a konyhában, hiszen minden étkezésre külön csomagolok a gyerekeimnek ételt. A gluténmentes étkezés ráadásul drága dolog, egy negyedkilós kenyér 1000-1200 forintba kerül, és a többi termék esetében is nagyon oda kell figyelni, mivel sokszor olyasmiben is előfordul – a hústermékektől a fűszerkeverékeken át a cukorkákig –, amire az ember nem is gondolna. Viszont mióta kénytelen vagyok megnézni az élelmiszerek címkéit, feltűnnek az E-k, a tartósítószerek és az ízfokozók, így sokkal tudatosabb vagyok minden szempontból” – mondja Nóra.

A lisztérzékeny gyerekek szüleinek sok mindent meg kell tenniük, hogy gyerekeik semmilyen szempontból ne szenvedjenek hátrányt, hiszen hatalmas önuralomra van szükségük ahhoz, hogy ne kóstoljanak bele társaik nasijába. Nóra például azzal is minimálisra próbálja csökkenteni a „szociális hátrányokat”, hogy minden gyerekzsúrra külön készít ételt a lányoknak, lehetőleg nagyon hasonlót ahhoz, amit a többiek kapnak. A tapasztalatok szerint a gyerekekkel sokkal könnyebb megértetni és elfogadtatni a szabályokat, mint az idősebb felnőttekkel. Míg a kis osztálytársak hamar megjegyzik, hogy milyen csokit hozhatnak gluténérzékeny barátjuknak, az idősebb korosztály gyakran igyekszik elbagatellizálni a betegséget. Mondván: egy falat süti nem árthat, és egyébként is, majd kinövi a gyerek. „Ezekre a reakciókra is fel kell készíteni a gyerekeket, mert nem szabad, hogy ez elbizonytalanítsa őket. Vannak ugyanis, akiknél egy falat még nem okoz tüneteket, de olyan is van, akinek görcsölni kezd a hasa, hányni kezd vagy a mentő viszi el” – mondja Nóra.

A lisztérzékenységtől legtöbbször a felnőttek sokkal jobban megijednek, mint a gyerekek, akik minél kisebb korban tanulják meg, hogy mit ehetnek és mit nem, annál könnyebben alkalmazkodnak a körülményekhez.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!