Állítólag egymilliárd eurónyi pénzt tettek be magyar állampolgárok osztrák bankokba, a pénzmenekítési tendencia erősödik. Az ügyfélvadászattal megbízott közvetítők egyre nagyobb rohamról számolnak be.

 
89-es emlék: most újra Ausztriába viszi pénzét sok magyar, ezúttal nem(csak) vásárolnak, hanem biztonságba helyezik megtakarításaikat

Egy hónapja tette ki plakátjait az osztrák-magyar határ mentén a Bank Burgenland, reklámozva a számlanyitás lehetőségeit a magyar ügyfeleknek. Előnyként az osztrák gazdaság szilárdságára, s a bank magyarul beszélő alkalmazottaira hivatkozik.

Thomas Radil, a BB 100 százalékos magyar érdekeltségének, a Sopronbanknak az elnök-vezérigazgatója a Vasárnapi Hírek kérdésére azt állította, hogy a magyarok érdeklődése az osztrák befektetések iránt már körülbelül két esztendeje érzékelhető, főleg azok körében, akik a nyugati határ közelében laknak, s euróban jutnak jövedelemhez. Radil nem lát összefüggést a magánnyugdíjpénztárak államosítása, s a számlanyitás felfutása között, szerinte véletlen, hogy az eisenstadti bank most állt elő kampányával. Azt azért nem tagadta, hogy a magyarok pénzkivitele az utóbbi időben erősödött. Információi szerint egymilliárd euró körüli magyar pénz van Ausztriában, de hogy ennek hány százaléka fekszik a burgenlandi bankban, azt üzleti titokra hivatkozva nem árulta el. „A Sopron Banknál magyar állampolgár nem nyithat osztrák számlát tette szívére a kezét - ehhez át kell lépni a határt.”

A Magyarországon terjeszkedő felső-ausztriai Oberbank viszont áthidalta az ausztriai bankszámlanyitás távolságát. Pontosabban a bank pesti részlege kiközvetíti az érdeklődőket egy magyarul ibeszélő burgenlandi szakemberhez, aki akár Budapesten is ad felvilágosítást az érdeklődőknek. A neve elhallgatását kérő „régi motoros” szerint mintegy másfél éve gyorsult fel az ausztriai számlanyitás, amelynek a magánnyugdíjpénztári fejlemények újabb lökést adtak. Ezek nyomán immár nem csupán a közép- és idős korosztály képviselői viszik ki a pénzüket. Így tesznek a fiatalok is, ráadásul többen a pénzügyi szektorból veszik célba az ausztriai lehetőségeket, olyanok, akik kellő szakismerettel rendelkeznek. Az akár napi 50 ügyfelet is fogadó közvetítő szerint nem csupán számlát nyitnak a magyar állampolgároknak, hanem befektetéseket is eszközölnek számukra, tőzsdei tranzakciókat hajtanak végre, a hiedelemmel ellentétben ugyanis reálhozamot is termelnek.

Ám a pénzkivivők motívumai között fontosabb a vagyonmentés, mint a spekuláció szerepe. A magyarnál határozottabb osztrák adatvédelem jelenti a vonzerőt, magyarán az adóhivatal távol maradása, illetve a biztonság. A nemzetközi nehézségek ellenére nagyobb a magyarok bizalma a az euróban, mint a forintban, s vonzó a stabil osztrák gazdasági háttér, az alacsony infláció. Akadnak szépszámmal olyan ügyfelek, akik elégedetlenek azzal, ahogy a magyar bankok bánnak velük, ezért keresik az udvariasabb, kisebb bürokráciával járó banki szolgáltatást- teszi hozzá a közvetítő.

„Az Erste Bank nem érzékeli a magyar számlanyitó ügyfelek számának növekedését Ausztriában, a pénzintézet nem is hírdet határmenti óriásplakátokon” - közölte a Vasárnapi Hírekkel a bankcsoport szóvivője, Hana Cygonkova.

Mindazonáltal magyar állampolgár bármelyik osztrák bankfiókban nyithat számlát, ehhez elég az útlevele, s a bank jónéven veszi, (hétezer euró felett pedig kötelezően előírja), ha az elhelyezendő pénz eredetét az ügyfél igazolja. Az „Ausztriával kezdő” magyarok rendszerint óvatosan nyitnak: három hónapra 14 euró körüli kezelési költségért olyan szolgáltatási csomagot választanak, amelybe kamatmentes átutalási (Giro) számla, s egy 2 százaléknál nem több kamatot hozó megtakarítási kontó vezetése tartozik. Ezen kívül internetes bankolási lehetőséget tartalmaz a csomag, hogy Magyarországról legyen végezhető (kisebb-nagyobb tételekben) az átutalás, valamint egy bankomatkártyát, amellyel pénzautomatákból napi maximum 400 euró vehető fel.

 

Címkék: költségvetés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!