Szűk egy hónap leforgása alatt minimálisra olvadt Hillary Clinton demokrata jelölt előnye Donald Trump republikánus ellenfelével szemben az amerikai elnökválasztás hajrájában. Clinton egyébként sem túl erős támogatottságának egyáltalán nem tett jót, hogy rosszul lett a szeptember 11-i megemlékezésen, majd legalább egy héten keresztül kellett a stábjának és neki magának is az egészségügyi állapotáról magyarázkodnia.

 
Trump - Fotó: Mark Wilson, Getty Images Hungary

A másik oldalon pedig azzal magyarázható Trump sikere, hogy a közvélemény és a sajtó is kezdi megszokni a republikánus jelölt vállalhatatlan és hazug kijelentéseit.

A különböző közvéleménykutatók eredményeinek átlaga szerint Clinton jelenleg csak 1,1 százalékkal előzi meg Trumpot, míg korábban a 4 százalékot is meghaladta a kettejük közti különbség. Ugyanakkor a kutatások megbízhatóságáról sokat elárul a New York Times napilap kísérlete, amely a Siena College által, floridai szavazók körében felvett nyers adatokat négy szakértőnek adta át, számítsák ki belőle Trump és Hillary esélyeit. Az eredeti intézet által kapott adatokkal csak az egyik statisztikus eredményei egyeztek meg, a másik három közgazdász teljesen eltérő eredményeket kapott. Egyikük Trumpot hozta ki győztesen, míg a többi négy számítás Hillarynek kedvezett, de az előnye 1 és 4 százalékpont között mozgott.

Azonban most, hogy Clinton felgyógyult a tüdőgyulladásból, újult erővel vágott bele a kampányba, és még arra is hajlandó volt, hogy Zach Galifianikis komikus Between Two Ferns (a díszletre utalva „Két páfrány között”) című műsorában bolondot csináljon magából. Bár Hillary mindent megtett, hogy állja a sarat, az olyan kérdéseken, minthogy felkészült-e arra a felelősségre, hogy a legfiatalabb generáció számára ő lesz az első fehér elnök, vagy hogy nem gondolja-e Trump sikere láttán, hogy rasszistábbnak kellene lennie, csak nevetni tudott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!