Gyakorlatilag elfogyott Simicska Lajos fideszes hátországa, nem akad országos politikus, településvezető vagy gazdasági ember a holdudvarból, aki szóba állna vele – hiszen mindenki tudja: aki Orbán Viktor egykori szobatársának szívességet tesz, az „megkapja a selyemzsinórt”.

Legutóbb – egy-két hónapja – kormányzati emberek közül Lázár János találkozott Simicskával, mégpedig Svájcban. Ezt azonban a miniszterelnök nem vette jó néven. Persze a Miniszterelnökség vezetőjének hatáskörét ettől függetlenül is folyamatosan nyirbálják. Most például revizort kaptak a „kormányhatározatok”: a kormányfő Tuzson Bencét delegálta, hogy nézze meg, minden rendben van-e a készülő jogszabályokkal.

Tuzson a miniszterelnöki kabinetiroda politikai államtitkára, és mint ilyen, Rogán Antal beosztottja. Ám azzal, hogy Orbán magához emelte, a kormányfő embere lett. Akire érdemes figyelni, különösen annak fényében, hogy a hírek szerint egy 2018-as kormányalakítás után nem Lázár viszi tovább a Miniszterelnökséget. (Persze, mint azt többször írtuk, Orbán Viktor csak az utolsó percben mondja ki, kiből mi lesz.) Mindenesetre Lázár rendszeren belül kezelhető – ami nem mondható el Simicskáról. Az egykori főoligarcha „lenyomása” érdekében a kormányzat nem szívbajos. És miközben Simicska gondosan ügyel rá, hogy ne hagyjon támadási felületet, a Jobbik rést ütött a pajzsán. Így esett, hogy plakátcégéhez kiszálltak a NAV nyomozók.

Emlékeztetőül: Sneider Tamás jobbikos képviselő azt állította, hogy 150 millió forintos hitelből finanszírozta plakátkampányát a Jobbik. Csakhogy információink szerint létezik egy levél, amiben Patai Mihálynak, a Magyar Bankszövetség elnökének panaszolja a párt, hogy sehol nem kapnak hitelt (vélhetően kormányzati ráhatás okán). Erre az ellentmondásra mozdult rá az adóhatóság, és próbálta bizonyítani, hogy Simicska „tiltott pártfinanszírozásban” vétkes. Ám egyelőre ezt nem sikerült kimutatni.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!