Bizonyára Nobel-díjat kapna, aki feltalálná azt a szerkezetet, amely „örök életre” tárolni tudná az energiát. Merthogy már most is ez az emberiség egyik legnagyobb gondja: hogyan tudja úgy megőrizni például az előállított villamos energiát, hogy az veszteség nélkül álljon a rendelkezésére évek múlva is. Ezért sem lehet hallani olyan híreket – szemben a gázzal és olajjal –, hogy ennyi és ekkora az ország elektromosáram-tartaléka. Miközben rövidebb-hosszabb ideig megoldható tárolásuk (közismertebben elemek, akkumulátorok formájában), de akik például a villamos energia tárolásán törik a fejüket, azok nem is úgy gondolkoznak, hogy terveznek mondjuk egy edényfélét, amit megtöltenek árammal.
Az elektromos áram ugyanis nem más, mint töltéssel rendelkező részecskék rendezett mozgása egyik irányból a másikba – a két végpont között feszültségkülönbség van. Vagyis nem egyszerű – veszteség nélkül – tárolni azt, ami folyamatosan mozog. Olyan ez, mintha a vizeskannában állandóan folyna a víz, egy üres befőttesüvegben pedig mindig szél fújna.
Az elektromos áram tárolásának egyik módja az, hogy vizet juttatnak a magasba, majd szükség esetén a gravitáció segítségével visszaengedik a mélybe, és a turbinák így elektromos áramot állítanak elő. Mások a levegőt próbálják alacsony hőmérsékleten tartani, úgy, hogy nagy nyomáson cseppfolyósítják, majd a gáz felengedésével kinyerhető az elraktározott energia. De ez a módszer is inkább energia-újraelőállítás.
Végül úgy is lesz erre megoldás, ha más nem, lehet, éppen az örökmozgó elvén – hiszen ha valami mozog, akkor annak vagy környezetének energiája is van, ami így vagy úgy kinyerhető, átalakítható.
Otthon pedig addig is maradnak a jól bevált, tölthető elemek és akkumulátorok, vagy a módszer, amivel például az elem nélküli (indukciós) lámpák is működnek: használat előtt felrázandók!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!