Jó kérdés, s talán nem is haszontalan, hogy van-e Magyarországnak jelmondata. Számos fórumon vitatkoznak erről, merthogy az interneten állítólag sokáig az keringett rólunk, magyarokról, hogy a nemzeti jelmondatunk latinul szól (Cum Deo pro Patria et Libertate!).
De elég felütni a 2011-es Alaptörvényt, és abból egyértelműen kiderül, hogy nem II. Rákóczi Ferenc jelszava, az Istennel a Hazáért és a Szabadságért!, s még csak nem is Orbán Viktor Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! buzdítása, hanem Kölcsey Ferenc Himnuszának első sora, az Isten, áldd meg a magyart! a mi jelmondatunk.
Ezen örvendezve érdemes felidézni néhány nemzet jelmondatát, mert megismerve azokat, könnyen el lehet képzelni, miféle elvek mentén élnek az emberek.
Büszkeség és szorgalom (Barbados); Ésszel vagy erővel (Chile); Az igazság győzedelmeskedik! (Csehország); Senki nem támadhat meg büntetlenül (Skócia); A vörös sárkány tettekre késztet (Wales); Bármerre vetnéd is, állni fog (Man-sziget); Sosem hódította meg ellenség (Gibraltár); Ha akarjátok, nem álom (Izrael); Tengertől tengerig (Kanada); Azok akarunk maradni, amik vagyunk (Luxemburg); A világ javáért (Panama); A befejezés koronázza meg a munkát (Seychelle-szigetek); Egy mindenkiért, mindenki egyért (Svájc); Mi vagyunk az erődítmény (Szváziföld); Biztosan győz, aki hisz és a népre támaszkodik (Észak-Korea); Egyre tovább! (Spanyolország).
Bár ezek csak jelmondatok, ám elnézve a szlogeneket, látszik, hogy az angolszászokban megvan a bájosságra való hajlandóság, a küzdelem és a mítoszok iránti tisztelet. Mint ahogyan az is nyilvánvaló, hogy nem minden nemzet várja Istentől boldogulásának ígéretét – hanem leginkább elébe megy a segítségnek. Még akkor is, ha nem mindig válik valóra az, amire vágyunk. Az Osztrák–Magyar Monarchia mottója például így hangzott: Oszthatatlanul és elválaszthatatlanul…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!