Elnézve a klímaváltozás káros hatásai elleni küzdelmet, az ipari országok károsanyag-kibocsátási szintjeinek csökkentéséért, a kvótákért folyó nemzetközi küzdelem hiábavalóságát, nem sok erő kell ahhoz, hogy felismerjük: a globális felmelegedés problémáját – bár azt az emberi civilizáció és technológiai fejlődés eredményezte – aligha az ember fogja megoldani.
A mai ember úgy tudja, hogy a Föld légkörében található oxigén elengedhetetlen feltétele annak, hogy a bolygón kialakulhasson az élet. Ez, persze, önmagában nem igaz – kivéve arra az életformára, amit ma is élünk. A 4,6 milliárd éves Föld légkörében ráadásul csupán 2,5 milliárd éve van jelen az oxigén. Ám ami ennél is fontosabb: az oxigén háromatomos változata, az ózon, amelynek köszönhetően – megszűri az űrből érkező káros sugarakat – valóban élhető a felszín.
A gond ott van, persze, az ember attól fél, ha már annyira elszennyezte a levegőt, hogy megváltozik a benne lévő összetevők aránya, vagyis a jelenlegi 20,9 százaléknyi oxigénből kevesebb lesz, és megnövekszik az egykor uralkodó szén-dioxid mennyisége (ma mintegy 0,04 százalék), akkor az nem sok szépet jósol az emberiségnek. És tény, a széndioxid az egyik legnagyobb ellenség a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Megkötésére számos terv született már (lúg és sav; lyukacsos szerkezetű anyag; ipari gázok alkalmazása; még az olivin is szóba került, mint mágikus kő, valamint a tengeri sün, amelyik beépíti meszes vázába a szén-dioxidot), de egyvalamit mintha elfelejtett volna az ember: hogyan szorult ki anno, a földtörténeti régmúltban a szén-dioxid a levegőből.
Vagyis, mindaddig, amíg csak növeljük a szén-dioxid-kibocsátást, és ezzel párhuzamosan eszement módon nyírjuk a természetet, betonozzuk le a bolygó felszínét, lemondunk arról, hogy magunk vegyük kezünkbe a sorsunkat. A természet ezt úgyis megoldja…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!