Akik keveset (mintegy havi 100 ezer forintot) keresnek, fizetésük körülbelül 30 százalékát költik élelmiszerre: így érdemi segítséget egyedül az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése jelenthetne számukra. Úgyhogy az MSZP ismét benyújtotta a törvényjavaslatot, ami a tej, a kemény sajtok, a kenyér, az Európában megtermelhető zöldségek és gyümölcsök, az édesvízi halak, a tojás és a baromfihús áfáját csökkentené 27 százalékról 5 százalékra. (A szocialisták adócsökkentési reményeiket arra alapozzák, hogy a Fidesz épp most kurtította a sertéshús áfáját.) A javaslat azokat a termékeket érinti, amiket a kiskeresetűek a legnagyobb arányban fogyasztanak, és amelyek esetében a legnagyobb a „feketekereskedelem”.

 
Illusztráció élelmiszer-áfa csökkentésről szóló cikkünkhöz - Fotó: Kállai Márton

Az indítványt várhatóan elutasítják a kormánypártok, mondta Gőgös Zoltán, ám az MSZP szakpolitikusa úgy számol: a Fidesz saját javaslatként mégis csökkenteni fogja a tej, illetve a baromfi áfáját. „Engem már egyáltalán nem zavar, ha a saját ötletükként adják el az áfacsökkentést, ha ezzel segíteni tudunk az ágazaton és a fogyasztókon” – teszi hozzá. Azt nem vitatja, hogy az áfacsökkentés átmeneti bevételkiesést okoz az államnak, ám ha sikerül kifehéríteni a rendszert, nullszaldós lehet a mérleg. Pluszbevételre legfeljebb a járulékoldalon számíthatna az állam, mert csökkenhetne a feketefoglalkoztatás a mezőgazdaságban.

A sertéshús-áfa csökkentésének tanulsága, hogy a boltok nem tudták „lenyelni” a plusz nyereséget, a vevők ugyanis nagyon árérzékenyek. A nagyáruházaknál már egyértelműen látszik, hogy olcsóbb lett a sertés, az intézkedés vesztesei a kisbolti hentesek, amelyek eddig feketén szerezték be a húst, mivel ők nem tudják olcsóbban adni a termékeiket, versenyelőnyük elszállt. Az elmúlt egy hónap tanulságai alapján úgy tűnik, hogy a fogyasztás is növekedett némileg, de igazán a húsvéti időszakban lehet majd látni, hogy milyen változás történt a fogyasztási szokásokban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!