Ha a Pesti Állatkert 1866-ban vásárolt volna egy galápagosi növendék óriásteknőst, az valószínűleg még ma is élne. Feltéve persze, hogy megfelelően táplálták, elkerülték a betegségek és nem veszett oda a II. világháborúban, amikor a kert több bombatalálatot is kapott. Teknősünk láthatta volna Erzsébet királynét és Deák Ferencet, Horthy Miklóst és Kádár Jánost, hogy a többi itt megforduló nagyságról már ne is beszéljünk.

  <h1>Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert</h1>
  <h1>Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert</h1>

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

– Kép 1/2

A Budapesti Állatkertben (ma már így hívják) sajnos nincs galápagosi óriásteknős, csak Seychelle-szigeteki, ám ő még ötvenéves sincs. Van viszont egy Samu nevű nőstény aligátor, aki az 1950-es években költözött be a Városligetbe, és már akkor is tízéves lehetett. Ha ő mesélni tudna, az se lenne éppen érdektelen. Idősödő aligátorok azonban ritkán beszédesek, úgyhogy az alábbi tényeket és történeteket Hanga Zoltántól, az állatkert szóvivőjétől tudjuk. (Mondjuk ő is elég régóta dolgozik itt, éppen 26 éve.)

Az állatkert területén eredetileg mocsár lehetett (a Duna egyik mellékágából), ezt később futóhomok borította be. Közvetlenül az alapítás előtt faiskola működött itt. Bár kevesen tudják, de tény, hogy az 1866-os megnyitás óta a kert egyre kisebb és kisebb lett. Eredetileg nemcsak az állatkerthez most visszakerült Vidám Park területe tartozott ide, hanem az a telek is, amelyen most a Fővárosi Nagycirkusz áll. Sőt! Korabeli dokumentumok szerint a Széchenyi fürdő mai területét is az állatoknak szánták. A több mint 18 hektárból az ’50-es évekre alig 10 hektár maradt, és csak a Vidám Park „visszacsatolásával” nőtt 17 hektárra.


A királyi zsiráf. Az állatkert egyik legnagyobb barátja és pártfogója Ferenc József őcsászári és királyi felségének hitvese volt. Nem csoda, hogy Erzsébet királyné ott volt az 1866. augusztus 9-i megnyitón is. Amikor Xántus János, a park első igazgatója végigkalauzolta őfelségét a csaknem ötszáz különböző állat között, sajnálkozását fejezte ki, amiért a Pesti Állatkertnek nincs olyan látványossága, mint például az oroszlán, a tigris vagy a foltos nyakorján. Utóbbit kifinomultabb européerek giraffénak is mondták. Xántus nem véletlenül ejtette el éppen a királynői fül mellett e megjegyzését. Pontosan tudta, hogy a schönbrunni állatkertnek három zsiráfja is volt akkoriban (egy hím és két nőstény). És láss csodát: nem sokkal később leiratot kapott a pesti belügyminisztérium nyakorjánügyben. A gáláns ajánlat szerint a magyar szakemberek választhattak egyet a két nőstény közül. Hála a magyar leleménynek, éppen egy vemhes jószágot sikerült választani, aki egy évvel később meg is érkezett Pestre. Ettől kezdve – néhány rendkívüli évet leszámítva – mindig volt zsiráf az állatkertben.


Emberek a rácsok mögött. Ma már furcsán hangzik, de akkoriban egyáltalán nem volt az: az állatok mellett néhanap embereket is mutogattak a kertben. Ennek története a 19. század közepére nyúlik vissza. Akkoriban Carl Hanegbeck, egy német kereskedő és cirkusztulajdonos látta el vadállatokkal a művelt világot. Egy ízben Lappföldről hozott rénszarvasokat. Csakhogy az állatokkal jött egy csapatnyi lapp is – érdekelte őket, hová kerülnek a jószágaik. A viseletbe öltözött lappok – mondanunk sem kell – nagyobb szenzációt jelentettek Pesten, mint néhány rénszarvas. Meg is kérdezték őket, nem maradnának- e néhány hétig? Semmi más dolguk nem lenne, csak sertepertélni a szarvasok körül. A dolog annyira sikeresnek bizonyult, hogy az állatkertben kialakították a Néprajzi Mutatványok Terét, ahol ettől kezdve egészen az 1910-es évek végéig különböző népcsoportok vendégszerepeltek. Volt itt afrikai néger törzs, kalmükök, szamojédok, sőt sziú indiánok is. Egyébiránt mindez nemcsak Pesten működött, hanem Európa szinte minden nagyobb állatkertjében. Rossz nyelvek szerint a show business elérte a néprajzot is. A korabeli sajtó megemlékezik egy esetről, amikor az indián törzs egy tagja így fakadt ki: „Hínnye, biza de nagyon meleg van máma!”


A pesti flaszter pingvinjei. A legendákkal ellentétben az állatkertből nemigen szökdöstek vad és veszélyes állatok. Olyan volt persze – még az első időkben –, hogy egy óriáskígyót kitettek napozni, és eltűnt. Miután már a fél város az „elrabolt hüllőket” vadászta, a gondozója megtalálta a lusta kígyót egy bokor alatt, nem messze a ketrecétől. A leginkább szökdösős fajta – úgy tűnik – a pingvin: kétszer is sikerült nekik lelépni. Egy ízben a 72-es troli megállójából hoztak vissza egy példányt, máskor egészen a Hősök teréig merészkedett az egyik. Talán Madagaszkárra készültek, de valószínűbb, hogy csak izgatta őket a kinti világ. Egy farkas egyszer átbóklászott a szomszédos Vidám Parkba. A legvadabb eset egy barna medvével esett meg. A mackó ráérzett az állatkert romló műszaki állapotára, és valamikor az ’50-es évek második felében kinyomta a rácsot, majd sétálni indult a némileg megrettent látogatók között. Szerencsére nagyobb baj nem történt, mert megjelent Huszár Sanyi bácsi, az akkori főápoló, rárakta a macira a nyakörvet és a pórázt, és egyszerűen visszatessékelte a ketrecbe.


Veszélyes emberek. Bár az állatkert rengeteg vad és veszélyes állat otthona, a legvadabb és legveszélyesebb jószágok mégis mi magunk vagyunk. Olvasóink biztosan emlékeznek még Süsüre, a vízilóra, aki 1994-ben pusztult el. „Egészen pontosan augusztus 6-án, azt a napot nem fogom elfelejteni – meséli Hanga Zoltán. – Süsüvel egy tömör gumilabda végzett, amit valószínűleg egy gyerek dobott be a medencéjébe. A víziló talán almának nézte a golyót, egyben lenyelte, ahogy az almákat szokta, de az megakadt a bélrendszerében. Az orvosok látták, hogy baj van, de nem tudták, mi lehet az. Az ultrahang nem hatol át a víziló bőrén. Így csak a boncolásnál találták meg a labdát.” Nem jártak sokkal jobban a krokodilok sem. Régi helyükön föntről lehetett bámulni a lusta jószágokat, és néhány látogató szívesen nógatta őket a legválogatottabb holmikkal. Hajigáltak rájuk követ, labdát, pénzérméket, sőt még ácskapcsot is – utóbbi az egyik állatot meg is vakította.


Híres rajongók. Számos híresség fordult meg az állatkertben. A már említett Erzsébet királyné mellett Deák Ferenc, a „haza bölcse” is mindennapos vendég volt itt. Deák a Kristóf nevű medve kedvéért járt ki a Ligetbe. Megfordult itt Horthy Miklós, Kádár János, és egy sor korabeli államférfi, akit a protokoll részeként kivittek az állatkertbe. A szakma nagyjai közül szívesen jött ide Konrad Lorenz, Joy Adamson vagy Jane Goodall. A Budapesten forgató színészek kedvelt pihenőhelye az állatkert: járt itt többek között Elisabeth Taylor, Richard Burton és Bruce Willis. De nagyon büszkék Pogány Judit vagy a nemrég elhunyt Benkó Sándor barátságára is.

Több mint 100 millió
jegyet adtak el 1866-tól napjainkig. Az első években még nem volt pontos nyilvántartás, de ma már tudjuk, hogy évente átlagban több mint 1 millióan keresik fel az állatkertet. Ez a legnagyobb „fizetős” látványosság idehaza. A csúcs 1979-ben volt, 1 millió 800 ezer látogatóval.

 

Kívánságlista
cápa (nagyobb, mint amilyen most van),
csimpánz (korábban volt, de jelenleg hiányzik a kertből),
tengeri tehén, óriáspanda (ez általában kevésbé szakmai, inkább politikai kérdés. A „keleti nyitás” egyik, ha nem a legnagyobb eredménye lehetne).

 

Az idén 150 éves állatkert ma egyike a világ legjelentősebb nagyvárosi kertjeinek. Több mint ezer állatfaj körülbelül tíz és fél ezer egyedét mutatja be. Tagja több tudományos testületnek és szervezetnek. Évtizedek óta számos fajtavédelmi és szaporítási programban vesz részt. Igazgatója – immár 22 éve – Persányi Miklós.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!