A Parklandban (Florida) történt iskolai lövöldözés valósággal kettéosztotta az Egyesült Államok társadalmát: habár ez a kettősség kissé egyenlőtlen. Az egyik oldalon Trump elnök áll a Nemzeti Fegyverszövetséggel, a másik oldalon mindenki más – főleg az ügyben érintett fiatalok és tanárok. Trump ugyanis az iskolai lövöldözések ellen teljes komolysággal azt javasolta, hogy fegyverezzék fel az összes tanárt az országban. Körülbelül egymillió embert.

 
Fotó: Rhona Wise, AFP

Nem kell vaslogika ahhoz, hogy megállapítsuk: ez csak növelné a kockázatot, elvégre egy lövöldözés esetén így egy osztályteremben vagy iskolában nem egy, hanem két tűzfészek lenne: az egyik a támadó, a másik a tanár. Duplára nőne a sérülés veszélye. A tanárok is bajba kerülnének, mert a támadók elsőként őket lőnék le.

A lövöldözések ellen tiltakozó tömegek éppen ezért nem is ezt kérik, hanem a fegyvertartási törvény szigorítását. Az NRA ennek még a gondolatát is mereven elutasítja, amerikai hagyományokra, az alkotmány második kiegészítésére hivatkozik, és árkedvezményt kínál a fegyverkező tanároknak.

Az ellenoldal, a tiltakozó fiatalok, tanárok és szülők az egyik túlélő diák gondolatait idézik: „Azt mondják, semmilyen törvény nem akadályozhatta volna meg azt a több száz tragédiát, ami már megtörtént – azt mondjuk, ez baromság. Azt mondják, mi gyerekek vagyunk és túl fiatalok ahhoz, hogy megértsük, hogy működik a kormány – mi azt mondjuk, ez baromság!”

A megoldás még messzinek tűnik, de nem kétséges: az iskolák biztonságát csak a lefegyverzés hozhatja el. 
 

Tíz nappal a véres floridai lövöldözés után lemondott a parklandi seriffhelyettes, miután kiderült, hogy az iskolai lövöldözés alatt csak állt az iskola előtt, de meg sem próbált segíteni az épületben lévő gyerekeknek. Scot Peterson egy biztonsági kamera most előkerült felvétele szerint meg sem kísérelte megtalálni és lefegyverezni a 19 éves támadót.
„Azt láttam, hogy a helyettes megérkezik a 12-es épület nyugati szárnyához, felveszi a pozíciót, de nem megy be” – mondta a látványosan zaklatott Scott Israel seriff egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Az újságírói kérdésre, hogy mit kellett volna tennie, Israel seriff azt felelte: „Bemenni. Beszélni a gyilkossal. Megölni a gyilkost.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!