Rég volt annyi dolga újságírónak interjúalanyai szavainak finomításával, mint amikor a nemzeti erőforrás tárca új rendeletéről kértünk reakciókat. Mert azok alig viselik a nyomdafestéket. Íme, egy finomított változat: „a cukrosoknak annyi. Ezek arra játszanak, hogy kiirtsák az embereket?”

 
Sokminden van, ami egy cukorbetegnek csak álom

A kormány a cukorbetegségben szenvedő legalább nyolcszázezer embert kívánja megregulázni. Méghozzá úgy, hogy a korszerűbb, olcsóbb gyógyszereket megvonná azoktól, akik a kötelezően előírt plusz vértesztellenőrzéseken nem tudnak „megfelelő eredményt” produkálni. Amiből a szaktárca bürokratái a kezelő orvosokkal azt a zsebbe és egészségbe vágó következtetést kívánják levonatni, hogy a páciens bizonyára visszaeső szénhidrátbűnöző. Aki kétszer egy évben rosszul vizsgázik, azt visszaminősítik az analóg inzulinról a „szakállas” régire, akinek pedig még nincs szüksége az öninjekciózásra anyagcseréjének karbantartásához, annak a felírt, méregdrága tablettáiból kellene hetvenszázalékos önrészt vállalnia.

Bár a Magyar Diabetes Társaság elnöksége szerint széles körű szakmai egyeztetés folyt a rendeletről, amely a tb-támo­gatások megváltoztatásáról szólt, a Hajdú-Bihari Gyermek- és Ifjúsági Diabétesz Egyesület elnöke, Mátyásné Lőrincz Éva szinte alig hallott róla, pedig a környéken is több száz fiatal beteg él, négy gyermeke közül is kettő cukorbeteg. Mátyásné szerint azok, akik e rendeletre rábólintottak, nem tudják, hogy mi fán terem a cukorbaj. Bár lánya várandósan is alig 60 kiló, vigyáz magára, fia pedig csupa izom, sokat sportoló diák, vércukorszintjük mégis egy kis vírusfertőzéstől vagy egy vizsgastressztől fel-le járhat, mint a hullámvasút.

A „mit enni” zsebbevágó kérdés: sok friss zöldség és gyümölcs – olyan, amelyben kevés a szőlőcukor – kell, az olcsóbbnak számító krumpli, rizs és kenyér hanyagolandó. Ha néha édességre vágynak, a diabetikus csoki, sütemény – ha van egyáltalán – kétszer annyiba kerül, mint a „normál”, s egy apró üveg lekvár hat-hétszáz forintot is kóstál. Barát Árpádné, a Diósgyőri Cukorbetegek Egyesületének vezetője amondó: sokan minimálbérből próbálják meg karbantartani betegségüket.

Cukorbeteg ő is, a férje is. Kettejük gyógyszere – a ma még meglévő támogatással is – havonta harmincezer forint. – Ez maga a „vérvád” a fejünk felett – mondja. Még akkor is felháborítónak tartja, ha némi racionalitását – a fokozott ellenőrzést, amiből még néhány embernél talán állapotjavulás is lehet – elismerik. De a teszt is drága, nem beszélve az orvosoknál jelentkező tumultuson: amit nyer a társadalombiztosítási kassza a réven, azt elveszti a vámon – véli. Komáromi Zoltán 32 éve háziorvos, egyben országos szakfelügyelő főorvos. Úgy látja, ilyen rendeletekkel a beteg és orvosa közötti bizalmi viszonyt egy csapásra tönkre lehet tenni. „Hétről hétre jönnek ki rendeletek, amelyek nem hogy az alapellátást erősítenék, nem hogy a még létező 6700 megszállott háziorvos munkáját segítenék, de el is idegenítenék betegeit tőle, konfliktust keltve. Hogy mit fogunk tenni? Majd beküldjük az inzulinkezelteket a diabetológiákra, ne nekünk panaszkodjanak. Ők pedig majd küldjék át a betegeket a minisztériumba… Mert szerintem »befenyítéssel« nem lehet gyógyítani.”

 

Megszûnik a szabad orvosválasztás

Az orvosok röghöz kötése után jön a betegeké is: egy frissen meghozott kormányrendelet értelmében a betegek csak ott vehetik igénybe az orvosi ellátást, ahová a beutalójuk szól, korlátozva az eddigi szabad intézmény- és orvosválasztást. A sok minden mást is szabályozó „salátarendelet” a területi ellátási kötelezettségeket és a beutalásokat hangolja össze. Amennyiben a páciens úgy dönt, hogy máshová menne kórházba, netán ismert, választott orvoshoz, az olyan, mintha nem is lenne – ezentúl amúgy is csak három hónapig érvényes – beutalója. Ott, ahová területileg nem tartozik, ezentúl csak térítés ellenében, fizetősen vehet majd igénybe bármilyen egészségügyi ellátást. A hivatalosan kijelölt ellátási területükről érkező betegeket az ottani központi rendelők, kórházak, klinikák nem küldhetik el, de a máshonnét beutaló nélkül jövőt igen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!