Összerogyhat Budapest közlekedése, mivel a 3-as metrót kiváltó buszok beszerzése újra kudarcba fulladt, ám a vonalat leállítják, ha vészhelyzet alakul ki.

 
Illusztráció - Máthé Zoltán, MTI

Forr a levegő a napi 500 ezer utast szállító 3-as metró körül, de nem csak azért, mert időnként – szerencsére csak a garázs felé döcögve – kigyulladnak a szerelvények. A felújítás pedig hónapok óta csúszik, ugyanis nem sikerül beszerezni a szükséges pótlóbuszokat. A helyzet pedig egyre romlik: a Közbeszerzési Döntőbizottság megint megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ által meghirdetett pótlóbusztendert. A határozat szerint az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, a Döntőbizottság szerint a BKK több hibát vétett a közbeszerzési eljárás során, és 40 millió forintos bírságot is kiszabott a fővárosi cégre.

Budapest főpolgármestere azonban úgy döntött: az emberélet az első. Így utasította a BKV vezérigazgatóját, hogy vészhelyzetben azonnal állítsa le a metrót. A főváros pedig nem vállal felelősséget a kialakult helyzetért – a kormányra mutogat. A politikai felelőskeresés közben a BKK bírósághoz fordul a döntés ellen.

Emlékeztetőül: a főváros eredetileg buszokat vásárolt volna a BKV-nak, hogy pótolják a metrót, de a kormány nyomására Budapest vezetése „belement” abba, hogy a szolgáltatást magáncégektől rendeljék meg. Kezdetben Volán-buszok közlekednének, majd azokat fokozatosan felváltanák a bedolgozó cégek új járművei. „Ha a főváros most rendelne meg 150 buszt, akkor annak legyártásához 15-18 hónapra van szükség, ha azonnal kiírnák a közbeszerzést, megindulhatna a gyártás” – nyilatkozta a Klubrádióban a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője azt mondta, a főváros nem a buszok vásárlására írt ki pályázatot a kormány akaratából, hanem a szolgáltatásra. Tehát kénytelen lenne Budapest 10 év alatt 23 milliárd forinttal többet fizetni. Így szerinte a kormány csupán üzleti lehetőséget akart valakiknek teremteni.

Érdekes fejlemény, hogy ugyan pótlóbuszok még jó ideig nem lesznek, a miattuk szükséges útfelújítási munkákra kiírt tenderen már megszületett az eredmény: az út- és forgalomtechnikai munkákra kiírt 2 milliárdos pályázat nyertese a Swietelsky lett.


A Pécsi Közlekedési Vállalat egyik volt kreatív vezetője Plüss Közlekedési Vállalat néven plüssfigurákat készít, azonban nem macikat vagy kutyákat, hanem villamost, trolit, buszt és metrót, ez utóbbit lángoló verzióban is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!