Ridley Scott Alien-univerzumában akkor is élvezetes az utazás, ha néhány fordulat túlságosan kézenfekvő, ám végül mégis több kérdésünk lesz, mint amennyit épp megválaszolt.

  <h1>Alien: Covenant - jelenetfotó - Forrás: InterCom</h1>-
  <h1>Alien: Covenant - jelenetfotó - Forrás: InterCom</h1>-

Alien: Covenant - jelenetfotó - Forrás: InterCom

- – Kép 1/2

A fáradhatatlan rendezőmester keze alatt sci-fi, akció, teozófia és kulturális antropológia látványos, harmonikus szimfóniává olvadnak össze, ami még mindig csak nyitánya a további hat részben kifejtendő monumentális mitológiának. Akárcsak hősei, Scott is válaszokat keres létezésünk céljára és az eredetünkre, amihez talán csak a távoli jövőből juthatunk vissza. Időben a Prometheus után, még A nyolcadik utas előtt járunk.

A bolygóközi telepeseket szállító Covenant űrhajó high-tech fedélzetén zötykölődve nosztalgikus Odüsszeia-hangulatunk támadhat az igazi, noha már energiabefogásra használt vitorláktól. A legénység hiperálmát alussza, csak a jóképű android (Michael Fassbender) és Anya, a központi számítógép felelgetnek egymásnak. Egy baleset miatt a tervezettnél 7 évvel korábban jön az ébresztő, már itt ütköznek a világnézetek és ébredezik a balsejtelem, hogy mindez talán nem véletlen: a tudományba és a technikába vetett hit vív a spiritualitással és az intelligens tervezés vélelmével.

A teremtés később még vaskosabb problémagóccá nő: új dimenzióba emeli az ember által saját képmására alkotott, istent játszó, mi több, übermensch gép. A látszólagos képzavart feloldandó, Nietzsche és Wagner rendszeres referenciapontok, visszautalva a nácizmusra. Ámde didaktikus mementó helyett égető kérdéseket kapunk: megalkothatjuk-e a mesterséges intelligenciát csupán saját szolgálatunkra és védelmükre?

Képesek vagyunk-e felelősséggel teremteni, ha az emberiség, mióta világ a világ, alapvető morális és társadalmi-civilizációs válsággal küzd?

Ha ezekre nem tudunk hamarosan válaszolni, félő, hogy már csupán géndonornak kellhetünk a világegyetem legocsmányabb, egyben leghatékonyabb ragadozóhibridjéhez.

A legénységet egyre gyomorforgatóbb módon mészárolják le a kocsonyás lények, ám még a fröcsögő, ösztönvezérelt erőszaknál is borzongatóbb a szenvtelen, tudatos tömeggyilkosság, amit hívhatunk ördögi vagy éppen patológiás emberi minőségnek. Újabb világnézeti kérdés, ahogyan az is, magunkban bízzunk-e, vagy várjunk az isteni mentőöv eljövetelére.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!