Bármennyire ráégett az 1980-ban forgatott Forró szél főszerepe a 81 éves korában, múlt hétvégén elhunyt színész-rendezőre, s akárhányszor énekeljük szalonspicces estéken a legendás főcímdalt (Adio), mégis méltatlan lenne Ljubiša Samardžićot pusztán Šurdaként búcsúztatni.
Még csak az sem igaz, hogy a magyar közönség Šurdaként ismerhette. Magam is ott ültem a hetvenes években – Hol volt még Šurda? – egy színész–újságíró rangadón (SZÚR) a Népstadionban, ahol vagy 60 ezer ember ünnepelte a jugoszláv filmikont, mint a színészcsapat meglepetés-vendégjátékosát.
Minden nemzedéknek megvan a maga Šurdája. Samardžić pályája a hatvanas években indult, s több mint 150 filmben szerepelt. Sosem felejtem azt az izgalmat, ahogy kisiskolásként az 1971-ben forgatott, Amerre a vaddisznók járnak sorozat szombati epizódjait vártuk, s persze Fekete Rok kalandjait. Nagyapám az olyan klasszikus háborús filmjeit szerette, mint a Yul Brynnert, Orson Wellest és Szergej Bondarcsukot is felvonultató, A neretvai csata 1969-ből.
Hajlamosak vagyunk csak a nagy sikerszériákra koncentrálni, pedig Ljubiša Samardžić szakmai elismeréseknek sem volt híján. Hatszor(!) nyert fődíjat Pulában, s 1967-ben egy fekete-fehér filmben (Reggel – Jutro) nyújtott alakításáért megkapta a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb férfi színésznek járó díjat. Rendezőként is sikeres volt, Berlinben Arany Medvére jelölték.
Élete alkonyán filmgyártóként alkotott igazán nagyot. Belgrádi produkciós irodája vette kézbe Gordana Kuić írónő 1986-os bestsellerét, A balkáni eső illatát (Miris kiše na Balkanu), melyben szarajevói szefárd nénikéi élettörténetéből rajzolt a családregényen jóval túlmutató történelmi tablót. A 2010-ben készült szerb televíziós széria végigturnézta a jugó utódállamok közszolgálati csatornáit, amire a daytoni békeszerződés aláírása óta nem volt példa. Samardžić jegyezte az eddigi legsikeresebb posztjugoszláv számvetést.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!