A Fantasztikus bolygó sci-fi rajzfilm forgatókönyvéről ismert Roland Topor azonban nem jut túl a kiindulóponton, művének cselekménye még egy kabarétréfát sem töltene meg. Karakterei elnagyoltak, jelenetei vázlatosak. Érthetetlen, mi vitte rá a Budaörsi Játékszínt, hogy bemutassa az Albérlet az asztal alatt szatirikus hangvételű, de valójában igazi polgári komédiát.

Funk Iván rendező ennek ellenére mindent kihozott a szövegből, még azt is, ami benne se volt. Összekötő jelenetekkel addig toldozta-foldozta a vázat, míg végül sikerült egy egészen sűrű előadást létrehoznia. Kikerekedett a történet. A poénok ültek. A papíremberek életre keltek.

Arra ugyan csak a premier másnapján döbbentem rá, hogy miért bujkál a lengyel emigráns, aki aludt már családi kriptában is, és unokatestvérének, Gritzkának miért tartott az utazás négy hónapig Párizsba… Ezt a fajta világfájdalmat Funk „sírva vigad a lengyel” életérzéssé változtatja, amitől a darab ugyan sérül, ám nem biztos, hogy ma Magyarországon kitörő siker fogadná a jiddis córeszt.

Az előadás legeltaláltabb figurája a Bánki Gergő által játszott Gritzka. Váratlan felbukkanásai folyamatosan előrelendítik a történetet, a trom (lengyelül, afféle csendes derű) igazi megtestesítője, akit senki és semmi sem billenthet ki nyugalmából. Már megjárta a poklot.

Menszátor Héresz Attila (Dragomir) idejének nagy részét az asztal alatt tölti, ezért színészileg is kisebb teret kap a Florence-ot alakító Dobó Katánál, mégis képesek egyenrangú párosként működni. Játékstílusuk nagyon eltérő, de ez előnyére válik az előadásnak, hiszen a két főhős kulturális és társadalmi gyökerének különbözőségét erősíti.

Egyedül a befejezés hiányzik. A szerelmes lakótársak egymásra találnak, és rázendít a taps. A kérdés mégis nyitva marad: ma is történhetnek még csodák vagy mindez csak álom?