Humorfesztivál 2016, Thália Színház, február 24–28.

 
Újvári Milán Andrássy Máté - a Dumaszínház–Füge produkciója Az Elhanyagolt férfiszépségek táncos-mozgásos duettje - Fotó: Kallos Bea, MTI

A színház- és a cirkuszművészet társművészetek – mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón. Nem minden ok nélkül, hiszen a zsűri egyik tagja Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, és a fesztivál nagyszínpadi előadásai előtt így zsonglőr vagy zenebohóc szórakoztatta a nagyérdeműt.

Maga a fesztivál is ennek szellemében, és a Thália jelenlegi ars poeticájának megfelelően, a primer szórakoztatást részesítette előnyben, elbódítva, andalítva a nagyérdeműt. (Hozzátéve a cirkusz védelmében, hogy ott a számok egynémelyike olykor több gondolattal bír, mint itt jó néhány előadás.) Súlytalan bohózat, érdektelen zenés komédia, romantikus vígjáték adta a program javát. Nem is lenne ezzel semmi baj, ki ne szeretne kiszakadni a mindennapokból, még ha, gondolhatnánk, a színház nem igazán tehetni meg, hogy ne reflektáljon a körülötte zajló világra.

Szerencsére a Humorfesztivál a humor sokszínűségét is igyekezett felmutatni, így hát volt kivétel. Például a legjobb produkció díját kiérdemelt Finito, Tasnádi István darabja a Pinceszínház előadásában. Vagy Dürrenmatt A nagy Romulusa a Miskolci Nemzeti Színháztól, Keszég László korrekt rendezésében, nagyszerű színészi alakításokkal prezentálva.

De itt volt az egyik legjobb stand uposunk, Bödőcs Tibor is kockás ingjében, a „nem akarok megsérteni senkit, de muszáj” üdvözlendő mentalitásával. Virtuóz frazémái találóak, éles társadalomkritikája hiánypótló. Ezért is kár, hogy közéleti estje második fele túlságosan is felhígul – sörrel, borral, abszinttal. Igaz, már a kezdetektől Cefre Palotát ígért.

A seregszemle mindenképp legeredetibb és egyúttal egyik legjobbja a Dumaszínház–Füge produkciója volt. Az Elhanyagolt férfiszépségek táncos-mozgásos duettjének egyik tagja túl kicsi, másikuk túl nagy – egyszóval átlagosnak, ideálisnak cseppet sem nevezhető. Az előadás ott kezdődik, hogy szembesülnek a különbözőségükkel: Újvári Milán Andrássy Máté hónaljáig sem ér. Hirtelen nyakukba zúdul az „ezzel a szembeötlő ellentéttel akkor most mit kezdjünk?” kérdése.

Üldözni, püfölni kezdik egymást, összebunyóznak, s a legelvetemültebb gyermeki attitűddel megpróbálják legyőzni vagy épp elpusztítani a másikat. Sajátos Stan és Pan, Vladimir és Estragon párosuk apránként azonban eljut arra a tudásra, hogy együtt talán többre mennek, egymást kiegészítő társként működőképesebbek, sőt mi több, együtt akár még szárnyalni is tudnak. Persze nem photoshopolt most sem a kép – a másik zrikálásában kiapadhatatlanok továbbra is.

Kettejük szkeccsparádéjából több kerekedik felszabadító jókedvnél. Olyan játékos egyszerűséggel vallanak a másság megéléséről és a másik elfogadásáról, hogy a kacajok közepette egyszerre könnyebbül meg és szorul el a szívünk. Talán lehet így. Miért nem lehet így? Kölcsönösen fel kéne már nőnünk vagy épp kicsit összemennünk az egymás elfogadásának feladatához.

 „Minél nagyobb szarban vagyunk, annál inkább szükségünk van a vígjátékokra” (A nagy Romulus)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!