Bele a pofánkba! Független Színház, Szent tehenek, Fővám tér.
Mi végre a színház? Ezzel a bújtatott kérdéssel „küldte” utcaszínházi sétára meglepő összetételű közönségét a Független Színház a Szabadság híd környékén. Az apropó – a kérdésé és a sétáé – csütörtök délután a Nemzetközi Színházi Világnap volt, a válasz a reakciókban keresendő: zavart nevetgélés, őszinte hahotázás, egyik lábról a másikra álldogálás, döbbenet, fejleszegés és sok-sok „tényleg, bizony”. A pofánkba kaptuk megint a társulattól, hol és hogy élünk, és főleg azt, hogy milyen Magyarországon a társadalom holtterében létezőknek (cigányoknak, szegényeknek, melegeknek, kiszolgáltatott nőknek stb.), akiknek mindennapjai villantak fel a város szimbolikus és konkrét terein: Közgáz kapujában, Tesco oldalában, aluljáróban és buszmegállóban.
Turisták, egyetemisták, a társulat szimpatizánsai mellett menet közben csatlakozó Akárkik nézték az előadást színről színre, sarokról sarokra. Ha máskor elfordítjuk is a fejünket, most nem lehetett. Voltak jelenetek, amelyek zárt falak mögül kerültek az utcára, vagy amelyek a múltból pottyantak a jelenbe (az állami szinten épülő bűnbakképzés és kirekesztés). Nap mint nap a szemünk előtt, csak nem látjuk őket, mert nem színházban történik (terhes nő elnáspángolása).
A Balogh Rodrigó rendezte Szent tehenek zárójelenetében egy csoporttal találtuk magunkat szemben: transzparensekkel és bőröndökkel felszerelkezett emberekkel, akik csak búcsúzni jöttek. Az országtól, tőlünk, a közönségtől, amely jó esetben nemcsak végignézte, de végigélte az előadást, és ezek után a legszívesebben csatlakozna hozzájuk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!