A ház, amit Jack épített

 

Nem muszáj megnézni Lars von Trier legújabb filmjét, hiszen előre tudjuk, hogy gyomorforgató, beteges és provokatív, mint az életmű előző darabjai. Persze közben is ki lehet slisszolni, de ha már odáig vitt a kíváncsiság, hogy beüljünk rá, álszentség úgy méricskélni, hogy nőket gyilkolni még belefér, kisgyerekeket már nem.

Trier izgalmas kérdésből indul ki: mi van, ha az ember létezésének célja nem az életben, hanem a halálban teljesedik be? Hasonlóképp az alkotáshoz, ami a destrukcióból vagy a dekompozícióból (bomlásból, oszlásból) emelkedik ki, mint egy korai Picasso vagy az aszúbor. S ha már felültünk a gondolatmenetére, folytatja a népirtással mint a mérnöki tudomány monumentális, ámbár szélsőséges csúcsával. (Nehéz nem arra gondolni, hogy pont azzal a szöveggel tér vissza Cannes-ba, amiért 7 évre kitiltották, és közben a markába röhög.) Feltevését gyilkosságokkal, változatos hullagyalázással és művészetelméleti kiselőadásokkal igyekszik alátámasztani, ámde az egészet egy tökéletlen, a narrátor által is ócsárolt sorozatgyilkos szájába adja.

Pedig Jack minden, csak nem szánalmas: a filmtörténet rémpanoptikumában Hannibal Lecter mellett a helye. Belső indíttatásból gyilkol, mert szerinte mindenkiben lakozik egy tigris, azaz mindenki tud és akar is ölni, csak a többség elfojtja; és mert az emberek ostobák, idegesítők, mihasznák, azaz van benne egy adag übermensch-komplexus. Matt Dillon hidegrázósan szenvtelenül és bárgyú tárgyilagossággal játssza, amitől még groteszk is, ahogy bemutatja a nagy sorozatgyilkos „életművét”.

A rendező keselyűként köröz felettünk, miközben a testi-lelki fájdalom különféle gombjait nyomogatja, akárcsak Jack, egyre precízebben, egyre elviselhetetlenebbül. Kellemetlen nézni, főleg nem ítélkezni (bár ez nem cél, Trier is pokolra küldené antihősét), mégis bizsergető az az intellektuális feszültség, amit az alkotás kelt, és mesteri, ahogy felépül, mint egy gótikus katedrális. Trier megkínál a tiltott gyümölccsel, elülteti bennünk, amire „gondolni sem szabad”, de mindent alaposan meg kell vizsgálni, amit mond, mert jó eséllyel megint manipulál, hiszen benne is ott a tigris.

 

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!