– A pestis a totális káoszról, egy társadalom felbomlásáról, és annak valamelyest újjászervezési lehetőségéről szól, ami most nagyon aktuálisnak tűnik.

– Az a folyamat, ami A pestis történetében lezajlik, modellértékű. Camus ezt a művét a negyvenes évek elején írta, mikor már sok ország szenvedője volt annak a totalitárius, embertelen eszmének, amit fasizmusnak hívunk.

– Az előadás végén egészen közel jön a közönséghez, és a szemünkbe nézve, szinte szuggerálva minket, tudatosítja, hogy miközben a város kifelé megy a pestisjárványból, a kórokozók megmaradnak, újjáéledhetnek. Ezzel lényegében azt mondja, hogy most is fasiszta veszély van. Az Új Színház élére Dörner György és Csurka István kinevezését most sokan a fasiszta veszély alapkövének gondolják. Úgy gondolják, ha ezt megengedjük, már bármi megtörténhet.

– Ez valóban így van. Szerintem a Camus-regényt a valóság írta. Számunkra egyszer csak fikcióvá vált, de aztán a valóság ismét közbeszólt, kiderült, hogy amit Camus írt, az is a valóság része, nem fikció. Ezért éreztem fontosnak, hogy most megszólaljon ez a szöveg, ami hihetetlenül erőteljes figyelmeztetés.

– Föllépett az Új Színház előtti tüntetésen, mint ahogy más, hasonló demonstrációkon is részt vett…

– Vannak olyan pillanatok, amikor olyan súlyos helyzet alakul ki, ami alól egyetlen normálisan gondolkodó ember sem vonhatja ki magát. Ha egy színház nem a küldetését teljesíti, hanem megfertőz, megmérgez, erkölcsi alapvetéseink ellen kezd létezni és dolgozni, akkor az elviselhetetlen, fölvállalhatatlan és tűrhetetlen.

– Játssza a Vígszínházban a Hegedűs a háztetőben Tevjét, a zsidó kisembert. Ez az előadás is felhívja a figyelmet a rasszizmusra.

– Nem véletlenül játsszuk. Az előadás végén, amikor bejön a katonáival az őrmester, aki elűzi a faluból azokat a zsidókat, akik születésük óta ott éltek, csak annyit kérdezek tőle, mondja meg, miért teszi ezt. Azt feleli, hogy „mit tudom én”.

– Most is rendszeresen teszünk fel kérdéseket, amikre nincsenek feleletek, vagy éppen kitérő válaszok tömkelegét kapjuk.

– Ahogy mondja, nincs válasz. Hétfőn több mint tízezer aláírással adtak át petíciót Tarlós Istvánnak, amit a kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Csomós Miklós vett át. A mi szakmánkért felelős ember elmondta, hogy bármit is teszünk, egy évre bizalmat adnak Dörnernek és Csurkának. Ő a kultúráért felelős elsőszámú vezetője egy európai fővárosnak. És úgy tűnik, hogy ezt a döntést mindenki jóváhagyja, aki ma Magyarország életéért felelős. Megfagy az ereimben a vér, ez felfoghatatlan. Maga az irracionalitás. A mi bőrünkre menő valóság.

– Lehet benne racionalitás, például egy háttéralku a Jobbikkal.

– Számomra ez a döntés azért felfoghatatlan, mert ahogy a templom, úgy a színház is morális intézmény. Lehetetlen egy morális intézményt olyanoknak vezetniük, akik megkérdőjelezik az alapvető morális értékeket. Nem lehet emberellenesnek, antiszemitának, idegengyűlölőnek, a másságot megbélyegzőnek lenni. A hétköznapi emberek is döbbenettel szemlélik ezt az egészet. Ezt tapasztalom, bárhol is járok. Míg természetesen vannak olyanok, akik nem értik a nagy tiltakozást, hiszen a pályázatban olyan szép, vonzó demagóg eszmékkel állt elő Dörner, hogy például tisztán csak magyar darabokat akar bemutatni. A petícióval együtt tiszteletjegyeket is átadtak Tarlósnak. Év végéig minden este módja van más-más magyar darabot megnézni Budapesten.

– A Punk Rock előadása, amiben pszichiátert játszik, arról szól, hogyan bomlik fel egy társadalom, hogy válik valaki benne gyilkossá…

– Arról szól, miért lesznek áldozatok, és miért lesz valaki gyilkos.

– És van válasz?

– Az alapvető válasz az, hogy párbeszéd, egymásra való kíváncsiság, szolidaritás nélkül, magára hagyottan, tanácstalanul, segítség nélkül az emberi problémák torzító erővé válnak, pszichés traumák sokaságához vezetnek. A belső pokloktól való megszabadulás egyik megnyilvánulása a szélsőséges agresszió. Nem nagyon kérdeznek meg senkit, hogy mi a gondja, baja. Sorra születnek a mindennapi életünk legapróbb mozzanatait, és a jövőnket befolyásoló hihetetlen döntések. És azokkal igazán szóba se állnak, akiknek a sorsáról döntenek.