Képzeletbeli sétára invitálja a látogatót a 2010-es évek Budapestjén Gulyás Miklós fotóművész legújabb, Korzó című kiállítása. Az alkotó nem tesz mást, csupán az utcán andalogva igyekszik dokumentálni a főváros és lakosai mindennapjait.
Azt már igazán fiatalon megtanuljuk, hogy nem illik az utcán megbámulni az embereket. Hiába találjuk őket furcsának, nevetségesnek, vagy időnként talán még ijesztőnek is, ha meresztgetjük a szemünket, nagy illetlenséget követünk el. Szerencsére mindig vannak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják az udvariasság íratlan szabályait, és szemérmetlenül szemrevételezik embertársaikat. Sőt, olyanok is akadnak szép számmal, akik nem csak nézik, de meg is örökítik őket.
Gulyás Miklós nagyméretű, színes képein az ismert utcákon, tereken végiglejtő ismeretlenek különös csoportját vehetjük szemügyre. Néha csupán egy részlet – különös cipősarok, furcsa női táska, kisgyerek kezében feszítő gumicápa –, máskor egész életképek – a melegfelvonulást kívülről szemlélő elegáns asszony, a Hősök terén büszkén feszítő kopasz, kigyúrt fiatalemberek – vonják magukra a fotós tekintetét, aki kíméletlenül és szenvedélytelenül kattint, így tartva meg örökre egy gyorsan elmúló pillanatot. „Ha kimegyek az utcára, nekem gyakran úgy tűnik: sok egyéb mellett, a józan ész hiányzik leginkább. A szegénység és sivárság sajnos nem ritka jelensége mellett, mintha valamiféle folyamatos, nevetséges, indokolatlan tobzódásban élnénk, ahol lassan a célszerűség válik devianciává. Ez a jelenség a legkülönfélébb módokon mindenkit érint, nem lehet elzárkózni előle, nem mondhatjuk: »ők olyanok«, mind érintettek vagyunk, ezért ez irányban nem lehetünk túlzottan elnézőek” – állítja az alkotó. A képek pedig ebből a megközelítésből valóban önmagukért beszélnek. Ám ez egy kétélű fegyver, hiszen ami egyeseknek nevetséges, az másoknak a véres valóság lehet.
Hálás téma a budapesti lakos, rengeteg a különc, fura ember, ki lehet ragadni egy jó pillanatot bárki életéből. Ezek az elkapott pillanatok azonban, főleg egy tárlaton, ahol más képek mellé bekerülve sajátos, újszerű jelentést kezdenek el hordozni, megtévesztőek lehetnek. Hogy kinek mi a különös, mi a nevetséges, és mi az, ami a „józan ész hiányát” jelképezi, rendkívül szubjektív. A tárlaton megtekinthető, csaknem félszáz kép közül néhány valóban egyfajta túlburjánzó magyar sajátosságra mutat rá: a józan ész helyett a jó ízlés hiányára. Mások viszont olyan társadalmi problémákat mutatnak be, mint az elidegenedés, a magány, vagy éppen a kirekesztettség. Az alkotó szeme viszont nem a befogadóé, ami Gulyás Miklós számára megörökítendő témaként jelent meg, időnként egy puszta pillanatfelvételként hat, amelynek nem sok közlendője van. Kordokumentumok a nagyon közeli (szinte tegnapi) múltból, amelynek még nincs sem történelmi távlata, sem nosztalgikus patinája. Ami tegnap volt, az van ma is, aki tegnap az utcán sétált, azt jó eséllyel ma is láthatjuk. Ha odafigyelünk.
A kiállítás január 20-ig megtekinthető a Mai Manó Házban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!