A háború alatt Hollandiában, a családjától elválasztva rejtőzködni kényszerülő írót egy holland pár, Leó és Suus Rientsma bújtatta, az 1947-ben megjelenő Keserédes komédiát nekik dedikálta Keilson. Az életrajzi háttér ismeretében állítható, hogy a kisregény története a valóságot veszi alapul: Wim és Marie „hazafias kötelességből” befogadja házába a zsidó parfümkereskedő Nicót. Majd mikor a férfi betegség következtében elhalálozik, kénytelenek megszabadulni a holttesttől, ami legalább annyi veszélyt rejt számukra, mint korábban az életben tartása.

A szikár, lecsupaszított mondatok, a mindennapi nyelvhasználat követése, a dramaturgiai egyszerűség miatt a mű szinte – címével összhangban – kiált a színpadra állításért: a három összezárt ember viszonya egy tragikomikus kamaradarab lehetőségét teremti meg. Az abszurd világ normalitása a menekítőket teszi menekülővé, a korábban értelmesnek ható kérdések és válaszok szorongást és elfojtást tükröző modalitást nyernek.

Bár a háború és a holokauszt adja a történelmi idő keretét, a pszicho­dra­matikus kapcsolatrendszer ábrázolása – a „jó emberekről”, az ellenállásról – az általánosnak gondolt értékrend végleges kimozdulásával szembesít. Prose állítása helytálló az idén májusban elhunyt szerző írói teljesítményéről.