Összefogtak. Egy meseíró és egy élsportoló. Nem akárkik: Berg Judit és Polgár Judit. Akik nem csak a könyvlapokon vagy a fekete-fehér táblán aratnak sikereket. Közös munkájuk gyümölcse: Alma – A sötét birodalom című ifjúsági regény, melynek dramaturgiai csúcsán a sakkfenomén egy korábbi mérkőzése elevenedik meg.

 
POLGÁR JUDIT (Budapest, 1976) minden idők legjobb női sakkozója, a női világranglistát 1989 óta vezeti megszakítás nélkül; a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2013. március 15-én vehette át. Első nemzetközi versenyét 9 évesen nyerte, 12 éves kora óta a felnőtt női világranglista 1. helyezettje. 2012-ben létrehozta a „Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért”-et, azzal a céllal, hogy komplex módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban; az általa készült oktatási anyag bekerült a Nemzeti Alaptantervbe. 2013. október 2-án megkapta a Caissa Díjat, az új „sakk Oscar”-t. 2013. december 16-án az Év Könyve díjat vehette át az Angol Sakkszövetségtől életrajzi trilógiája első kötetéért, a Hogyan döntöttem meg Fischer rekordját című könyvért; angolul már megjelent a második kötet is. BERG JUDIT (Budapest, 1974) József Attila- és IBBY-díjas író. Magyar–angol szakon végzett az ELTE-n. Legismertebb könyvsorozatai: Rumini (2007-ben Év Gyermekkönyve díj); Panka és Csiribí; Cipelő cicák; Maszat; Két kis dínó; Lengemesék, Hisztimesék. A Rumini általános iskolai tananyag. Legújabb kötete, a Rumini a Fényvizeken decemberben jelent meg. Az Ecovit Kiadó gondozásában világirodalmi gyermekkönyvsorozat indult a szerző irányításával, válogatásában. Meséi oroszul, szerbül és németül is olvashatóak. (Kállai Márton felvétele)

– Mindkettőjük roppant sikeres karriert tudhat magáénak férfiak uralta területeken. Hogyan sikerült elérniük?

BERG JUDIT: Nem a férfiak ellen küzdve kellett felkerülni a csúcsra. Ám onnantól kezdve, hogy az embernek gyerekei vannak, mindig anyukaként aposztrofálják, egészen addig, amíg egy bizonyos szintet el nem ér, amikor már elismerik, hogy profin műveli a mesterségét. Sokáig engem is „meseíró anyuka”-ként emlegettek, ami egyfelől igaz, másfelől viszont szakmailag tiltakoznom kell a nőnek szóló diszkrimináció ellen, hiszen, bármennyire is jóindulatúan hangzik el, a fantasztikus meséket kitaláló anyukák többsége nem válik íróvá.

POLGÁR JUDIT: Esetemben már természetes volt, hogy lányként a fiúkkal veszem föl a versenyt, hiszen bármennyire is egy férfi sportágba csöppentem bele, a nővérem, Zsuzsa már úttörő szerepet játszott ennek elismertetésében. Ugyanakkor nagyon sokáig kísértett, hogy egyedüli nő vagyok a legjobb sakkozók között. Már jóval elmúltam húszéves, amikor a világbajnok Anandtól – számomra legnagyobb bókként – elhangzott, hogy „she is one of us”, azaz kolléga vagyok, nem úgy néznek rám, hogy amit véghez vittem, az „nőtől egész jó”. De az is igaz, hogy a mai napig én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt!

– Tehát a férfiak úgy általában nem voltak gátjai a karrierjüknek. Na de a férjeik, a gyerekeik?

P. J.: Manapság az apukák sokkal jobban kiveszik a részüket a családi munkából. Nálunk a férjem nagyon sokat átvállal a két gyerek nevelésében, ezért is tudok a mai napig részt venni a sakkversenyeken. Ám a gyerekek születésével megváltozik a fontossági sorrend. Egy élsportolónak ez persze valahol visszalépés a pályáján, mert egészen addig az edzések, a versenyek voltak az első helyen. De a sok egyéb tapasztalatot, amit a gyerekek születése óta szereztem, kamatoztatom, s ezt látom a sakkversenytársaimon is.

B. J.: Az én férjem is nagyon sokat segít, nem derogál neki sem a mosogatás, sem a főzés… Észrevettem, hogy gyorsabb és összeszedettebb vagyok, amióta a gyerekek megszülettek. Egyetemistaként képtelen lettem volna egy rakás palacsinta megsütésére úgy, hogy közben meg is terítek, el is mosogatok…

– Nem feledve művészi/sportolói mivoltukat, milyen anyukának tartják magukat?

B. J.: Alapvetően liberális anyuka próbálok lenni, akihez kedvük van a gyerekeknek odajönni beszélgetni – ez a legfontosabb szempont! Időnként viszont, hogy az ember négy gyereket menedzseljen, muszáj táborvezetőnek lenni, aki kiadja az ukázt. Szóval a demokráciának is megvannak a korlátai. Ha fáradt vagyok, nagyon robbanékony tudok lenni, ezt a gyerekek pontosan leveszik, összevillan a szemük: túl kell élniük anyát, és ilyenkor maguktól terítenek, fürdenek.

P. J.: Nálunk inkább én vagyok a keményebb szülő. De megpróbálok következetes lenni, és alapjában véve az a megbeszélős típus vagyok, másrészt véges a türelmem.

– És – élve az aktualitással – karácsonykor hogyan ünnepelnek családi körben?

P. J.: Nálunk a karácsony soha nem volt központi kérdés, hiszen nagyon sokat versenyeztünk szerte a világban. Én abban nőttem föl, hogy a mindennapokat is ünnepként éljük meg, ugyanakkor az ünnepek is munkanapok. Meggyőződésem, hogy az ajándékot, az odafigyelést nem karácsonyra kell tartogatni, hanem a mindennapokra.

B. J.: Mi pont a másik véglet vagyunk: az ajándékok szempontjából is nagy a kontraszt… Nálunk a karácsony nagy ünnep, az egész rokonság összegyűlik, húsznál is többen készítjük a finomságokat.

– Mielőtt személyesen is találkoztak, mennyire „ismerték” egymást?

P. J.: Rumini által, amit a gyerekeknek olvastam, nagyon.

B. J.: Apukám hatalmas sakkrajongó, már egészen kicsi gyerekként hallgattam, hogy a Polgár lányok így meg úgy… Pedagógus anyukámmal még vitatkoztak is a szülők bátorságán.

– Amikor végül a könyv összehozta önöket, leültek egy sakkpartira?

P. J.: Mi az hogy! Komoly szakmai felkészítésben volt része Juditnak.

B. J.: A szabályokat ugyan ismertem, de teljesen laikus vagyok. Csak lestem, amikor Judit mutatott pár trükkös mattot! A regény dramaturgiai csúcspontja miatt, ami Judit és Anand 1999-es valós játszmáján alapul, komolyan konzultálnom kellett vele, ismernem kellett lépésről lépésre a menetét, hogy szövegként úgy tudjam fölépíteni, hogy nemcsak hiteles, de szépirodalmilag is hatásos legyen. Mégiscsak a 20. század legjobb 12 sakkjátszmája közé választották!

– A sakkoktatás bekerült a Nemzeti Alaptantervbe. Miért fontos, hogy megtanulják a gyerekek ezt a játékot?

P. J.: Az általunk kidolgozott módszer a sakkon keresztül különböző képességfejlesztési feladatokat kínál. Amellett, hogy fölkelti az érdeklődést a sport iránt, a sakk szabályrendszerével a gyerekeknek egy gondolkodásmódot szeretnénk átadni.

B. J.: Úgy látom, azok a tulajdonságok, amelyekkel egy jó sakkjátékos rendelkezik – a logikus gondolkodás, az analízisre való képesség, hogy tudja, mik az erősségei, a gyengéi, a stratégiagyártás, a kitartás, a menet közbeni váltásra való képesség – és a játékkal fejleszthetők, a mindennapi élet területén is hihetetlen hasznot tud hozni.

– Sok időt töltöttek külföldön, ma is járják a világot. Mi a legfontosabb tapasztalat, amit mindenképpen szeretnének átadni a gyermekeiknek?

P. J.: Mi két dolgot hangsúlyozunk otthon: az idegennyelv-tanulást és az utazást. Szerintünk nagyon fontos egy gyerek számára, hogy világot lásson! Így sokkal elfogadóbb lesz magával és másokkal szemben is.

B. J: Az elfogadás, a tolerancia tényleg az egyik legfontosabb elsajátítandó képesség. S mivel minden könyv egy új világ, az olvasás pedig kaland, az irodalom is arra tanít, sokféle érték létezik, egyiket sem lehet alárendelni a másiknak. Másrészt azért is biztatom mindig a gyerekeket az olvasásra, mert aki sokat és jól olvas, az a sorok között is megtanul olvasni. Minden gyerekben ki kell fejlődjön a kritikus gondolkodás képessége, hogy ne birkaként kövesse az elé rakott jelzőtáblákat, használja a saját fejét!

Címkék: Interjú

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!