A demokrácia nem rossz – csak nehéz és bonyolult. - Ha nem állunk ki magunkért, hogy ne használjanak ki minket, mit várhatunk? - A színház nem tudja kikerülni a közéleti szerepvállalást. - Schilling Árpádot a választások előtt, a Színházi világnapon bemutatott darabjáról, „pártpreferenciáiról” kérdeztük.
– A Krétakör megalakulása óta reagál előadásaival a közélet történéseire. Feladata a színháznak a közéleti szerepvállalás?
– Abban a politikai helyzetben, amiben élünk – és itt most nem a jelenlegi kormányzatra, hanem arra a politikai állapotra gondolok, amit mi demokráciának hívunk – a legfőbb kérdés az, hogy a hatalom megosztásának az elve hogyan érvényesül. Nálunk tulajdonképpen sehogy: ha valaki megkaparintotta a hatalmat, akkor az ő joga, hogy szólhat, hogy helyzeteket értelmezhet, hogy irányokat szabhat. Ez a színházban metaforikusan tökéletesen jelenik meg. A színpad valakiké, ők értelmeznek, ők mutatnak irányt, a mi dolgunk az, hogy ezt áhítattal figyeljük. A hagyományos nézői attitűd, amely abból áll, hogy elhiszem, befogadom, szeretem, tisztelem, vagy épp hogy nem, egyoldalúsága révén konzervál egy működési modellt.
Nem az a probléma, hogy egy politikus kiáll és beszédet mond, mert lehetnek gyönyörű beszédek és fantasztikus beszédkészségű politikusok. Kérdés az, hogy az egyoldalú kommunikációs viszonyt adott esetben hajlandó-e, képes-e megfordítani. Ugyanez a színházról is a véleményem: vannak fantasztikus színházak, csodás előadások, kérdés az, hogy képesek-e az alapviszonyt felülírni, megforgatni. Éppen ezért nemhogy feladata a színháznak a közéleti szerepvállalás – egész egyszerűen nem tudja kikerülni.
Én komolyan veszem Shakespeare-nek azt a mondatát, hogy „színház az egész világ”. Ha ez a színházi metafora a színházon belül képes lenne a mozgásra, önreflektívebb lenne, és önreflexióra késztetné a nézőket is, megosztaná a színpadhasználat jogát, képletesen és konkrétan is, az biztos, hogy valamilyen módon hatna a közéletre.
– Másfél héttel a választások előtt mutatták be új darabját, A Pártot – gondolom, nem véletlen az időzítés.
– Persze, nyilván fölerősíti a jelentést, de nem konkrétan a jelenlegi választásokról szólunk. Sokkal inkább arról az általános „Pártról”, ami ugyan már megvan, de az autonóm választópolgár még nincs. Választások ugyan vannak, de valójában csak a hatalom erejét érzékeljük. A megosztását, az előnyeit, a közösségi élményét, a közös használatát, azt nem. A hatalom erős, időnként megjelenik az életünkben, nyomást gyakorol ránk – ezt értjük. Erre ki-ki megtalálja a maga megoldását. Alkalmazkodik, kollaborál, ellenáll vagy elmenekül. Hiába beszélünk arról adott esetben, hogy nekünk nem tetszik egy kormánypárt működése, vagy egy miniszterelnöknek a viselkedése, és akkor pro kontra, kinek a jobbos, kinek a balos. Amikor a saját területünkön nem hozunk létre következetes rendszereket, nem állunk ki magunkért, nem teszünk semmit, hogy ne használjanak ki minket, akkor mit várhatunk?
– Mi lenne az első lépés?
– Kellő öntudattal tudnunk kellene azt mondani, hogy nem teheted meg, hogy belépsz a szakmámba! Nem kenyerezel le egy díjjal! Az, hogy megemelted x millió forinttal a támogatásomat, az nem azt jelenti, hogy megvettél!
Az volna előremutató, ha nyilvános helyzetekben fórumszituációkba beleállnának az emberek, és elmondanák a véleményüket. A demokrácia kemény dió. Nem rossz, ahogy a leegyszerűsítő gondolkodásmód állítja, csak nehéz. Nyilván sokkal egyszerűbb diktatúrában élni. Egyszerűbb, mert nem kell tartanunk a kérdésektől. Demokráciában élni bonyolult, nehéz dolog. Ezért nagyon kevesen akarják igazán megérteni. Ám amikor megértik, akkor már nem akarják elengedni. Ezen vagyunk. Hogy minél többen megértsék.
– Merre van most az előre a független színházak számára?
– Ha a mostani helyzetnek azt nevezzük, hogy lehetetlen az állammal tárgyalni, akkor nagyon szűkösek a lehetőségek. Olyan művészeti tevékenységről van szó, amit nagyon nehezen talál meg a szponzoráció, mert egy előadást nem lehet hazavinni. Társadalmilag elkötelezett, kifejlett felelősségérzettel bíró magántámogatók pedagógiai, szociális célú projekteket támogathatnak ugyan, de ez is erősen feltételes. Van néhány olyan forprofit vállalkozás Magyarországon, amelyek valódi társadalmi elkötelezettséggel bírnak, de amikor jönnek a függetlenek a maguk művészeti határprojektjeivel, oda már tényleg nagyon kevés jut.
– A külföldi tőke lehet opció?
– A külföldi tőke is állami pénz, csak nem magyar. Egy-két rendező számára a külföldi koprodukció reális opció. De ez nem egy kiszámítható rendszer. Állami szerepvállalás nélkül a társadalmilag elkötelezett, innovatív előadó-művészet túl nagy akadályokba ütközik, és ezért elhal. Nem a korában él az állami támogatások világa, és ez baj.
Schilling Árpád - névjegy
1995-ben alapította meg a Krétakör Színházat, melyet 13 sikeres év és olyan emblematikus előadások után, mint például a Hazámhazám, a Fekete ország, 2008-ban feloszlatott, majd Krétakör néven előadó- és médiaművészeti központot hozott létre. Kulturális és edukációs programok vezetője idehaza és külföldön – iskolákban, kistelepüléseken, hátrányos helyzetű közösségekben van jelen, előadásaikkal érzékenyen és felelősen reflektálnak az aktuális közéleti történésekre – 2012-ben Schilling az Egymillióan a Sajtószabadságért csoport alternatív köztársaságielnök-választásának jelöltje is volt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
