Kötelező improvizáció

A nemzetközi oktatással szemben mi inkább az eredetiséget, az egyéni tehetséggondozást részesítjük előnyben, nem uniformizált zenészeket gyártunk futószalagon, ezért is keresettek a magyar muzsikusok – büszkélkedik jogosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetője. Binder Károly jazz-zongoraművész széles körű tapasztalataira alapozza kijelentését, hiszen Stuttgart, Darmstadt, London és Helsinki zeneművészeti akadémiáin is tanítva közvetlen közelről figyelhette meg az ifjú növendékek tudását. Viszont ő is úgy látja, a világszínvonalú jazzoktatásunk mellett, jelentős hiányokkal küzd a hazai, fővároscentrikus jazzélet, már ami a népszerűséget illeti. Ehhez hiányzik a jazzt befogadó klubok fővároson kívüli hálózata, de a populáris, slágeres vokális zene előnye eleve behozhatatlan az improvizáció magas fokú művészetéhez képest, amit a jazz képvisel.

Mindezt megerősíti a Keleti Kristóf, a Budapesti Jazz Club kommunikációs vezetője is, aki szerint a jazz műfajához a mai napig hozzátapad az igényesség, az intellektualizmus fogalma – sokan eleve ezért zárják ki a zenehallgatási palettájukról a műfajt. Azok az idők pedig már elmúltak, mikor az egyetemi klubok jazzkoncertjei egyfajta ellenzéki társas eseményként aposztrofálódtak.

„A zene, különösen a jazz univerzális nyelv, ha két komolyzenész találkozik, a kotta felől érdeklődnek egymástól, de ha két jazzmuzsikus fut össze Tokióban, Pekingben, Szófiában vagy Amsterdamban, hamar megtalálják a közös hangot” – állítja a tanszékvezető, aki különösen fontosnak tartja azt is, hogy ne csupán a közönség elvárásai, reagálásai mentén játsszák a jazzt a fiatalok, de külön fordítsanak figyelmet az adott kultúrából hozott hagyományaikra is. Hiszen ez előnyt biztosít számunkra, nem véletlen, hogy az amerikai muzsikusok is sűrűn ruccanak át az öreg kontinensre inspirálódni.

A Retropolis című, a magyar népzenekincset is megszólaltató, etnojazzlemez zeneszerzője, Binder Károly azt is szorgalmazná, hogy tanulmányaik miatt a fővárosba érkező fiatal zenészek később visszatérjenek szülővárosaikba, hogy vidéken is megteremtsék a műfaj „fellegvárait”, akár az oktatási munka, akár klubok létrehozása révén.

A hazai produkciók életképességén sokat lendítene a rendszeres és kiszámítható állami támogatás, hiszen a magyar jazz a nemzeti kulturális imázs része. Ezt már a Magyar Jazz Napját is szervező Magyar Jazz Szövetség elnöke mondja a körülmények széles körű taglalása során. Bágyi Balázs dobos- zeneszerző szerint az a helyzet állt elő, hogy a műfaj képviselői közül sokan inkább külföldön, akár az USA-ban csináltak karriert, igaz ez a Németországban élő világhírű szaxofonosra is, Tony Lakatosra. A probléma komplex, de nem reménytelen – ezt már ismét Keleti Károly fogalmazza meg, aki inkább optimistán látja a jazzzene lehetőségeit a hazai hallgatósághoz való eljuttatás szempontjából. Bár a digitális hálózatai kommunikáció, az internethasználat térnyerését a fiatalok körében nem feltétlenül tartja a leghatásosabb módnak a jazz megszerettetése kapcsán. „Meg kell harcolni a közönségért, de a szélesebb támogatottságot a fiatalok körében nem a médiabeli hirdetésekkel tudjuk elérni, mivel az éppen az élőzene hangulatát képtelen visszaadni. Úgy látom, egy-egy meghívott világsztár neve hozza be leginkább a közönséget, amelynek örvén aztán a honi tehetségek is lehetőséget tudnak kapni.” Bágyi Balázs úgy véli még, hogy az olyan alműfajok is hallgatóságot toborozhatnak, mint az utóbbi időben felkapott, elektronikát is alkalmazó groove-os nu jazz, ha már az avantgarde, free jazz ma partvonalra kényszerült.

A számos nemzetközi elismerést és lemezt tarsolyában tudó jazzénekesnő, Szőke Nikoletta, aki szintén föllépett vasárnap Veszprémben a Magyar Jazz Napján, a nagyobb állami és médiális szerepvállalás mellett professzionális menedzsment hiányát említi a honi jazz helyzete kapcsán. „Egy magyar jazzművésznek mindenképpen szüksége van a nemzetközi boldoguláshoz kinti háttérre, hiszen nem alakult még ki itthon a professzionális menedzselés.”

Megerősíti ugyanakkor, hogy a medializált világban a siker és népszerűség tekintetében „egyre inkább az egyén, a »brand« kerül előtérbe, nem a zenére mennek az emberek, hanem egy-egy előadóra”. Mindemellett pozitív folyamatot érzékel a hazai koncertezés terén, bár a külföldi föllépései ma is számottevőbbek. „Azt hiszem, ebben nagy szerepe van annak, hogy külföldi fesztiválon indult a karrierem és a kiadóm is japán.”

A jazzhez improvizatív stílusuk miatt is kapcsolódó, az európai progresszív színtér meghatározó csapatának számító budapesti Special Providence sikere egyik titkának, Markó Ádám dobos szavai alapján, egy német koncertszervező és egy holland PR-cég hathatós működését tartja, amely világszerte ismert branddé tudta formálni a zenekar nevét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!