Ki megy kedvtelésből temetőbe? Például az, aki csodálatos művészeti és építészeti alkotásokkal akar látni és nem fél szembenézni az elmúlt két évszázad történelmi traumáival. Majd hatezer ember volt kíváncsi a budapesti Fiumei úti sírkertben rendezett Harangok Napjára.
A tikkasztó június közepi nyári meleg ellenére már délelőtt 10 órakor tömegek várakoztak, hogy részt vehessenek az anekdotákkal tarkított kultúrtörténeti vezetésen. Az érdeklődőket a temető szakértői kisvonattal szállították sírtól sírig, hogy megmutassák történelmünk kiemelkedő alakjainak kifejezetten impozáns, máskor egészen egyszerű síremlékeit. Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Faludy György – csak néhány név a kiemelkedő költők közül, akik itt nyugszanak. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg művészről, és olyan történelmi személyiségekről, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy Batthyány Lajos. A Kerepesi temetőként is emlegetett sírkertben a 19–20. század magyar történelmének jeles képviselői nyugszanak, a temető munkatársai év közben is rendhagyó tanórákon vezetik körbe az erre nyitott iskolák osztályait és az érdeklődő csoportokat. „Évente mintegy 12 ezer olyan látogatója van a sírkertnek, akik idegenvezető részvételével szervezett sétákon vesznek részt. Ebből hozzávetőlegesen 8 ezer a diák. Azt reméljük, hogy ezek a rendezvények erősítik a kegyeleti kultúrát is, és elősegítik, hogy egy kicsit más szemmel tekintsenek látogatóink a temetőkre, felismerjék művészeti értékeit” – tudjuk meg Tóth Gábor szolgáltatási igazgatótól.
A sétát vezető Kovács Árpád, a temető munkatársa is arról beszél: a Nemzeti Sírkert története jól mutatja a 20. század történelmi és politikai viszontagságait. A Munkásmozgalmi Pantheon például a temető jelenét is nagyban meghatározza.
1952-ben a területet lezárták, azzal a szándékkal, hogy egy munkásmozgalmi emlékhelyet hozzanak létre, így még azok sem temetkezhettek ide, akiknek a családja itt nyugodott. Akkoriban egy bizottság döntött arról, hogy kit temethetnek erre a részre, így került ide például József Attila és Frankel Leó, a kor más baloldali beállítottságú hírességei mellett. Sokan azonban pont emiatt a politikai szándék miatt nem szerettek volna ide temetkezni, sok színész, művész családja úgy döntött, inkább a Farkasréti Temetőben helyezi nyugalomra elhunytját. A Pantheon fő építményének évekkel ezelőtti megrongálása, vagy Kádár János koponyájának elrablása jól mutatja, hogy egyesekben be nem hegedt történelmi sebeket tépnek fel az emlékhelyek.
A temetőben tett felfedező túra legemlékezetesebb pillanatai, amikor az egyébként zárva tartott mauzóleumokba is bejutunk. Kossuth Lajosét kívülről leopárdok őrzik, a belső térben pedig színpompás muránói üveg és aranymozaikok veszik körbe Kossuth Stróbl Alajos által féldrágakőből készített jelképes szarkofágját. Kicsit kevésbé fényűző, de legalább annyira lenyűgöző Deák mauzóleuma, ahol a mozaikokat egyenként vágták formára, hogy rekonstruálni tudják Székely Bertalan falfestményeit, amelyek tönkrementek a hideg párás levegő hatására. A temetőben olyanok is közel kerültek egymáshoz, akik életükben szemben álltak. Pár száz méterre van eltemetve például József Attilától az őt a Tiszta szívvel című verse miatt az egyetemről elbocsátó Horger Antal, de a Munkásmozgalmi Pantheon mellett található az ’56-os hősöknek helyet adó parcella is. Dr. Bartha Elek etnográfus úgy gondolja, a temetkezés rendje alkalmas és hivatott a traumák feldolgozására, azonban a történelmi megbékélésnek nem a temetőben kell elkezdődnie.
Az etnográfus szerint a temetőkhöz való viszonyunk szoros összefüggésben van a halálhoz való viszonyunkkal. „A halottakat a legtöbb kultúrában megkülönböztetett tisztelet és számos hiedelem övezi. Ezek a hiedelmek, a halottakról való sajátos vélekedések állnak a temetőkkel kapcsolatos attitűdök hátterében. Az, hogy a halállal kapcsolatos dolgok a mi kultúránkban sokak számára tabuként jelennek meg, csupán azt jelzi, hogy ennek a kultúrának a halált elutasító, tudatosítani nem akaró korszakát éljük. Ami hosszú távon nyilvánvalóan diszfunkcionális, hiszen a halál végül mindig győzedelmeskedik. Saját érdekünk, hogy ne elutasító, hanem elfogadó viszonyt alakítsunk ki vele. Ehhez pedig tisztelnünk kell halottainkat, meg kell becsülnünk sírkertjeinket.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
