– A Don Carlos premierje után – 70. születésnapja alkalmából – állva tapsolt önnek a közönség…

– Elképesztően jó érzés volt. Kifejeződött ebben az az ötven év, amit a szakmában töltöttem, hiszen húszévesen az Esős vasárnap című filmben már játszottam.

– Ott volt a színházban Kolti Helga is, aki egykori veszprémi direktorként kirúgta önt. Beszéltek egymással?

– Nem tudtam, hogy ott van, s jobb így, mert lehet, hogy nagy örömömben odamegyek, és szemtelenül a szemébe nézek. Amikor Veszprémben bementem szerződni hozzá, megpusziltuk egymást, hiszen játszottunk együtt. Utána borzasztó kedvesen azt mondta, hogy „Nem tudlak szerződtetni. Nem tudok neked szerepet adni. Nincs rád szükség.” Ennél szebb három mondatot nem lehet mondani.

– Hogyan reagált rá?

– Hirtelen föl sem fogtam, mit beszél. Nem tudtam mit válaszolni, csak ültem. Három évig négyen, Szakács Eszter, Kéz­­dy György, Bősze György és én, szinte le sem jöttünk a színpadról, és mind­annyiunkat kirúgott. Fölhívtam a lányomat, Horváth Lilit, aki éppen az Amerikai Elektrát próbálta, és mondtam neki, hogy életemben először kirúgtak, nem tudom, mi lesz. De a jókedvemet és a pályához való ragaszkodásomat soha nem tudom elveszíteni.

– Hogyan került végül az Új Színházhoz?

– Először, mint régi barátnál, Iglódi Istvánnál jelentkeztem, aki a Magyar Színház igazgatója volt. De tudni kell, hogy ez egy fiataloknak való pálya. Kevesebb idős színészre van szükség. Csak nagy szeretettel és kedvességgel lehet velünk bánni. Telefonáltam Márta Istvánnak is, de ő egyelőre csak egy kis szerepre tudott szerződtetni, mint vendéget. Vidnyánszky Attila éppen próbálni kezdte a Bolha a fülbe című vígjátékot, és abban adódott számomra a kupleráj tulajdonosnő szerepe. Végül Vid­nyánszky szerződtetett, aki művészeti vezető volt. Mérhetetlenül szeretem ezt a társulatot.

– A Don Carlos után most a Varázshegy színpadi adaptációjában is próbál. Úgy mutatják be a produkciót január 27-én, hogy nem tudják, február 1-jétől, az új vezetés idején, játszhatják-e?

– Ez pokoli. Mindenki teljes erővel dolgozik, de azért úgy nehéz bármit is csinálni, hogy nincs hozzá jövőképünk. Lehet, hogy bemutatjuk a produkciót, és utána nem megy.

– Öt darab amiatt kerül le a repertoárról, mert ha Dörner György vezeti majd a színházat, a jogtulajdonosok nem járulnak hozzá a játszásukhoz.

– Mind az ötben benne vagyok. Az én döntésem lesz, hogy a továbbiakban mit akarok csinálni.

– Fiatal korában erotikus filmekben szerepelt Németországban…

– A legnagyobb nevekkel dolgoztam együtt.

– Mégis emiatt nem vették vissza a Nemzeti Színházba.

– Kipróbáltam magam Pécsett, hogy nem felejtettem-e el a színházi szakmát. Szerződésem volt a Nemzetibe, fizetés nélküli szabadságon voltam. Lehetett volna pert indítani, de nem tettem. Kicsit tönkretették a nevemet, ezt most is hurcolom magammal, de ezt is el kellett fogadnom.

– Hogyan tovább?

– Hozzá kell szoknunk, hogy nincs szociális háló, bármi is történik, meg kell állnunk a lábunkon. Az állandó társulatok egy része meg fog szűnni, nem lehet majd egy helyre beülni évtizedekre. Olyan készenlétben kell lennem, hogy velem bármikor bárki szívesen dolgozzon. Kell, hogy lássák rajtam, még meg tudok tanulni egy-egy szerepet, még lehet velem beszélgetni. Úszom, mindennap tornázom. A szerepeimet leírom kézzel, mert úgy jobban az agyamba mennek. Az életem utolsó egyharmada összegzése annak, hogy rólam mit gondolnak. Jólesik, hogy azt gondolják, érdemes állva megtapsolni. Mindenféle vihar mellett bennem igen nagy béke van. A színpadon könnyen mondhatom azt, hogy azért nem tudtam eljátszani a szerepet, mert rosszul rendeztek meg. De az életben mindenki saját maga rendezője.