Britannia, HBO

 
Britannia, televíziós sorozat

Nincs menekvés, Britannia bárkiből angol úriembert csinál, még akkor is, ha római. Így Aulus Palatius decens daróc-nyaksálban lát neki, hogy meghódítsa a csöpögős-ködös kelta szigetet, ahol 90 évvel korábban Julius Caesar hátraarcot vezényelt, és hazaszaladt. Róma szikár szövegű történetírói expeditív és pragmatikusan kegyetlen hadvezérként ismerik, de az amerikai filmiparnak ez kevés: Lokkává, a föld fődémonává (kelta hitvilág, miegymás) emeli a forgatókönyv. És máris nemcsak mindenféle törzsecskével csatázik (pont úgy, ahogy annak idején a birodalom tette, egymás ellen kijátszotta a keltákat, majd ellenséget és szövetségest egyaránt felmorzsolt), hanem a tölgyfalátnokok is szent háborút indítanak ellene.

Aki az Asterix rajzfilmek druidáját ismeri és szereti, az készüljön fel egy kisebb agyérgörcsre. A sorozatban a druidák zölddrogok mákonyától bóduló tehénszemű hippik, vezetőjük pedig leginkább egy olyan vámpírra hajaz, akit most engedtek ki a vérrehabról. Ja és van kiválasztott, aki mindenkinek kell, és nem finomkodik senki, hogy becserkészhesse.

Összességében klassz, misztikus, kardozós-baszós mese ez. Na jó, az utóbbi nem teljesen igaz, mert ebben a sorozatban olyan természetes a dugás, mint a leveskavargatás, és pont annyira erotikus is. Cicivillantás mellőzve, Britanniában attól jó nő valaki, ha királynő: legyen vöröshaj-zuhatagos kelta istennő vagy vércinikus néni.

De bármelyik is az ember lánya, egy dolgot nem tehet: nem dacolhat az istenekkel, vagy kivágott szíve mindjárt egy druida vagy római hadvezér kezében dobog. Úgy tűnik, ma misztikus köd (és ez Albionban túlcsordul) nélkül nem lehet filmet eladni. A Britanniában, ha úgy tetszik, az istenek a dramaturgok, sors- és cselekményfonalat egyaránt ők gombolyítanak. És Hollywood nyugodtan alkalmazhatná őket forgatókönyvírónak, a 9 részből mindössze egy unalmas és kettő közepes, a többinek lüktet a ritmusa (aminek nem sok köze van a gyors vágásokhoz, blőrözéshez, egyéb vizuális felpörgetéshez), és legfeljebb mérsékelten kiszámítható. Persze az is igaz, hogy a szerző elfogult mindennel, mi római – ha az ókori birodalomban játszódna, akkor még a Doktor Zsivágót is végig tudná olvasni.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!