Henrik Ibsen: Kísértetek, Centrál Színház

 
Ibsen: Kísértetek - Básti Juli és Ódor Kristóf - Fotó: Horváth Judit


Rövid távon lehet. Ám egy életen át már semmiképp nem úszható meg az igazság kitüremkedése, a hazugság lelepleződése, vagy legalább ez utóbbi romboló, lélek- és kapcsolatnyomorító hatása.

A hazugság nem hagyja magát és féregként mélyre rág. Ráadásul az utánunk jövő generációt is megbetegíti. Ibsen ritkán játszott darabját választották a Centrálban, hogy mindezzel újra szembesüljünk.

Nem először írtuk, Alföldi Róbert új művészi periódusát éli. Utóbbi rendezései puritánok, visszafogottak. A harsány, extravagáns formabontásnak már hírehamva sincs. A mély emberi drámákat keresi, és ezen keresztül beszél a társadalom állapotáról. Erős kritikát mond így is. Jóllehet az emberre, színészre fókuszál a rendezés, a látvány (Kálmán Eszter munkája) most is markáns. Igaz, kissé direkt. Az egymásra sorjázó kapuk/ajtófélfák akár Kékszakállú ama bizonyos titkokat rejtő ajtói. Miközben a történet során egyre beljebb és beljebb jutunk a hazugságok sorába, e félfák mintegy kártyavárként le is omlanak. Ekkor már szabadon rájuk tiporhat bárki, már nem zárnak be s választanak el.

Alföldi nemzetis adósságát törleszti, mikor Básti Julit rendezi. Mindebből olyan intenzív, feszes előadás született, amely – még fel sem ocsúdunk – beszippant történetével, sorsaival. S bár Básti Julinak vehemens szabadságvágyat, öntörvényűséget sugároz minden porcikája, és nem az a típus, akit az elvárások könnyen gúzsba köthetnének, mégis hiteles Helene-ként. Mert ez az asszony okos, életerős, szabadgondolkodó is. Básti Juli ebből indul ki, erre épít. Ez az asszony harcot vív önmagával is; legnagyobb győzelme: képessé válik saját beszűkült álláspontját felülírni, s nézőpontot váltva megérteni a másikat.

Gáspár Tibor (tiszteletes) figurája már egy tömbből faragottabb és igazsága sem olyan meggyőző, így a meccs itt könnyen eldől a két értékrend között. Kár, lehetne érdemibb, perzselőbb is az egymásnak feszülés. A színész-testvérpárost, Gáspár Sándort és Tibort együtt játszatni viszont nagyszerű, jelentésteli ötlet. Az általuk megjelenített szereplők bár egymásnak ellentétei, valójában nagyon is hasonlóak: éppúgy a fennálló betokosodott rendet erősítik. Ágoston Katalin (a ridegen törtető) és Ódor Kristóf (az áldozat) szintén hús-vér figurákat teremt.

Ha ez az előadás botrányok sorozatát nem is fogja kavarni, mint anno az 1881-es bemutató vagy mint Alföldi egyes rendezései, de egy nagyon erős, lelkünket, agyunkat karistoló előadást jelenteni igen.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!