De az Apák könyve (Vámos Miklós), a Tündérvölgy (Kukorelly Endre), a Halottak apja és az Apám barátja (Györe Balázs), a Hamu és ecet (Jánossy Lajos), az Életjáradék (Solymosy Bálint), az Apám helyett (György Péter) és a Szaggatott vonal (Egressy Zoltán) mellett Grecsó Krisztián regényei, vagy Dragomán György A fehér királya is ide sorolhatóak. Sőt, a verses kötetek közül is kettő: Ayhan Gökhan Fotel- és Deres Kornélia Szőrapája. Az apahiány a mesék világába is beszüremkedett: Marék Veronika vagy Kiss Ottó egyes művei ezt bizonyítják.

Ahogy az említett alkotások is több műfaji kód nyomait viselik, úgy az Ung­vár-parti piréz, virtuálisan posztumusz író, Balla D. Károly Tejmozija is legalább annyira család- és anyaregény, ahogy apapróza. A technikailag eltávolító elbeszélésmód, amely a létezés mikéntjére is folyton-folyvást rákérdez, a fiú nyomolvasását hivatott metafizikailag súlyozni. A fiúét, az örökösét, a leszármazottét, aki nemcsak az (életéből) eltűnt, hiányzó apát, de önmagát is próbálja ismételten meglelni, létrehozni. A végeredmény a megfelelő szavak keresésének lírai naplója is egyben – mely az elődírókkal is számot vett.

Az anya és az apa halála, biológiai és szellemi hagyatéka az elbeszélőt túl nagy kihívás elé állítja, önálló döntések meghozatalára kényszeríti, ám ebben elbukik, kudarcot vall, ahogy az elbeszélhetetlen elbeszélésében sem lehet győzelmet aratni. Mindazonáltal a vallomás-regény terápiás mozzanata (ha úgy tetszik, e könyv) siker(e)ként könyvelhető el. A torony épül tovább…