A tavalyinál gyengébb versenyprogrammal és a szigorított biztonsági intézkedések miatt fényes nappalra előrehozott premierekkel indult az idei, 70. Cannes-i Filmfesztivál. A tűző napon kevesebb sztár merészkedett ki a vörös szőnyegre, csak a zsűribe meghívott Will Smith szórakoztatta vicceivel a fesztiválpalotánál csalódottan álldogáló közönséget.

 
 

A kritikusok jóslata szerint Michael Haneke lehet az első rendező, aki vasárnap a harmadik Arany Pálmáját is átveheti Pedro Almodóvar zsűrielnöktől Happy End című drámájáért, bár erős versenytársai a két éve a zsűri nagydíját elnyerő Yorgos Lanthimos új alkotása, az Egy szent szarvas meggyilkolása (Colin Farrell-lel és Nicole Kidmannel a főszerepben, kis képen) és Andrej Zvjagincev Szeretethiány című, kortárs orosz valóságot bemutató filmdrámája is.   A versenyprogramban van Mundruczó Kornél Jupiter holdjai című filmje is.  

A keddi hivatalos megnyitón a fesztivál 70. évfordulója mellett a manchesteri terrortámadás áldozataira is egyperces csenddel emlékezett az est háziasszonya, Isabelle Huppert, valamit a 3000 vendég, köztük David Lynch, Roman Polanski, Oliver Stone vagy Alejandro Inárritu. Noha a szomorú események miatt az ünnepi tűzijátékot lefújták, a rendkívüli jubileumi fotózáson több mint száz filmcsillag, többek közt Catherine Deneuve, Nicole Kidman, Monica Bellucci, Antonio Banderas, Marion Cotillard és Claudia Cardinale tündökölt a kamerák előtt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!