Németh Szilárd rezsibiztos lett a Magyar Birkózó Szövetség elnöke a sportág legendája, Hegedüs Csaba helyett. Az erről döntő tisztújító közgyűlés körülményei morálisan súlyosan kifogásolhatók.

  <h1>Hegedüs Csaba és Németh Szilárd. Volt és jelenlegi elnök. Hűvös gratuláció - Fotó: Kallos Bea, MTI</h1>-
  <h1>Szekeres István - forrás a szerző Facebook-oldala</h1>-

Hegedüs Csaba és Németh Szilárd. Volt és jelenlegi elnök. Hűvös gratuláció - Fotó: Kallos Bea, MTI

- – Kép 1/2

Egy hónappal a közgyűlés előtt jelentette be a birkózóellenzék, hogy Németh Szilárd rezsibiztost jelöli a szövetség elnöki posztjára. A csoportosulás vezetője, Bacsa Péter nem is rejtette véka alá a szándékot. „Felmértük a lehetőségeket, s kiderült: akkor a legnagyobb az esélyünk, ha a politika támogatását is élvezzük” – nyilatkozta a Népszabadságnak, meglehetősen óvatlanul. Viszont pontatlanul. Mert nem egyszerűen a politikát hívták segítségül… Hanem a hatalmat.

Azt, amelyik – néhány kivételtől eltekintve – minden sikersportágunk elnöki székébe saját emberét erőltette. Nem véletlenül hívta fel a birkózók figyelmét a vívók egykori sikerkapitánya, Kovács Tamás: „Azokban a sportágakban, ahol London (a 2012. évi olimpia – a szerk.) után nem szakember elnököt választottak, az eredményesség csökkent, ami a magyar csapat riói eredményességét negatívan fogja befolyásolni”.

A kampány hajrájában egyre több településről jelezték a birkózószakemberek, hogy Némethék ott jártak, és a polgármesteri hivatalban tárgyaltak.

Az egykori csepeli polgármester végül elérte, hogy a helyi kollégák a segítségére siettek, és a tőlük anyagilag függő sportegyesületek nem a birkózás képviselőinek, hanem másoknak adták át a mandátumot és a meghatalmazást a közgyűlésen való részvételre. És persze a szavazásra. Legalább egytucatnyian lehettek. Az ő szavazataik döntöttek Hegedüs Csaba ellenében.

Programbeszédének elején Hegedüs Csaba jelezte is a közgyűlésen, hogy sok új arcot lát, köztük polgármestereket is. Az olimpiai bajnok Növényi Norbert a tisztújítás után Facebook-bejegyzésben kifogásolta, hogy nagyon sok helyről nem a birkózás képviselői jöttek el. A napokban az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor mondta el az Indexnek, hogy a közgyűlésen ismeretlen alak próbált szavazni helyette, majd hozzátette: a közgyűlés szünetében az egyik vidéki egyesület küldötte kávézott mellette, beszélgettek, és az illető azt mondta neki, hogy soha nem birkózott, soha nem járt birkózóversenyen sem, csak eljött szavazni.

Jogilag ebben nincs semmi hiba. A szövetség tagszervezetei, az egyesületek annak adják oda a mandátumot, akinek akarják. Akár a takarítónőnek is. Morálisan viszont súlyosan kifogásolható a történet.

Az utolsó percig sokan gondolták úgy, köztük magam is, hogy a Fidesz végül lebeszéli/ visszalépteti (nem kívánt törlendő) a rezsibiztost. Mert a nagyobbik kormánypártnak kellemetlen az is, ha veszít… De az is, ha nyer, lásd a váltás után a politikát kárhoztató kommentek tömegét a világhálón.

Most már mindegy. A kocka el, a rezsibiztos „be van vetve”. Így aztán már az sem képzelhető el, hogy a sportfőhatóság vizsgálatot rendel el a gyanús körülmények tisztázására. Hiszen az új elnök „a mi kutyánk kölyke”.


Szekeres István

A szerző a Magyar Birkózó Szövetség korábbi sajtófőnöke, aki a közgyűlés után lemondott tisztségéről

Két dolog érkezik mostanság rég nem látott mértékben a magyar sportba: pénz a kasszákba és politikusok a szövetségek élére. A kérdés csak az, a kettő között milyen összefüggés van? Dénes Ferenc sportközgazdász nyilatkozott lapunknak. Az interjú, "Sport és politika násza" címmel, itt olvasható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!