Az Aranylabda gravírozását végző szakembereknek több mint egy évtized óta elég két sablonból dolgozniuk, ám alighanem most egy vadiújra is szükségük lesz. Hétfő este Párizsban ugyanis a várakozások szerint – 2007 után először – nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi nevét olvassák fel, amikor kihirdetik a futballvilág legnívósabb díjának idei nyertesét.

 

A France Football magazin által 1956- ban alapított elismerés idei legnagyobb favoritjának a fogadóirodák és a szakértők is Luka Modricot tartják, aki idén a Real Madriddal Bajnokok Ligája-győztes, a horvátokkal pedig világbajnoki döntős volt, Oroszországban ráadásul a torna legjobbjának is megválasztották. Modric szeptemberben már elnyerte a FIFA Év Játékosa díját, amely ugyan nem jelent automatikus Aranylabdát, de „beugrónak” azért elég jó. A 33 esztendős horvát középpályás a cseh Pavel Nedved (2003) és az ukrán Andrij Sevcsenko (2004) után az évezred harmadik kelet-európai aranylabdása lehet.

Kihívói között mindenekelőtt a világbajnok francia válogatott kulcsembereit, Antoine Griezmannt, Kylian Mbappét vagy épp Raphaël Varane-t kell említeni. Közülük egyedül Varane mondhatja el magáról, hogy vb mellett BL-t is nyert idén, azonban az ilyesfajta szavazásokon ritkán szerepelnek jól a védők. Igaz, az utolsó díjazott hátvéd, az olasz Fabio Cannavaro is épp egy vb-cím után, 2006-ban végzett a voksolás élén. Ami Griezmannt illeti, ő klubszinten talán nem volt elég eredményes, Mbappé kapcsán pedig könnyen lehet, hogy a szavazásban részt vevő újságírók úgy vélik, 19 éves lévén neki még bőven lesz ideje nyerni.

És azért ne feledkezzünk meg Messiről és Ronaldóról sem, akiknek bár látszólag csendesebb évük volt, az európai topligákban játszók közül így is ők ketten szerezték a legtöbb gólt 2018-ban: Messi eddig 45-öt, Ronaldo pedig 44-et, utánuk Robert Lewandowski (41) és Mohamed Szalah (37) következik. Szólhatnak tehát érvek az Aranylabdákon az utóbbi időben testvériesen, 5-5 arányban megosztozó két nagyágyú mellett is, most azonban szinte mindenki biztosra veszi, hogy megtörik a labdarúgás történetének legnagyobb páros uralma.

FOTÓ: ANTONIO BRONIC, REUTERS FOTÓ: MTI

 

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!