A hétvégén két ikonikus labdarúgó is búcsút int annak a klubnak, amellyel az elmúlt években, sőt évtizedekben valósággal egybeforrt a neve. Gianluigi Buffon szombaton 15 órától védi utoljára a Juventus kapuját, míg Andrés Iniesta vasárnap 20.45-től ölti magára még egyszer a Barcelona mezét.

  -
  -
- – Kép 1/2

Mivel a mostani záró fordulók eredményeitől függetlenül már mindkét csapat megnyerte a maga bajnokságát, ezúttal tényleg minden szem a búcsúzó legendákra szegeződik.

A 40 esztendős Buffon csütörtökön jelentette be, hogy a következő idényt már nem vállalja a torinóiakkal, sőt egyúttal a válogatottságot is lemondta. Minden Juve-drukker „Gigi”-je 2001-ben igazolt a klubhoz a szebb napokat látott Parmá- tól, méghozzá átszámítva mintegy 52 millió euróért – ennél többet kapusért azóta sem fizettek a világon. Az azóta eltelt 17 év termése 9 bajnoki cím (a pályán 11-et nyertek, de a 2006-os bundabotrány miatt 2-t utólag elvettek tőlük) és megszámlálhatatlan egyéni elismerés. Andrea Agnelli Juventus-elnök a mostani búcsú kapcsán mégsem ezeket emelte ki, hanem, hogy Buffon akkor sem hagyta el a Zebrákat, amikor büntetésből visszasorolták őket a másodosztályba – pedig akadt jó pár ajánlata, amivel elmenekülhetett volna a Serie B-ből. Az igazi szívfájdalma viszont alighanem az, hogy a Bajnokok Ligájában egyszer sem jött össze a végső siker: 2003-ban a Milan, 2015-ben a Barcelona, 2017- ben pedig a Real Madrid győzte le őket a döntőben. A sors különös kegyetlensége, hogy Buffon utolsó momentuma a BL-ben így az lett, amikor az idei Real elleni negyeddöntő visszavágójának hajrájában a játékvezető kiállította, miután hevesen reklamált az amúgy erősen vitatható tizenegyes miatt.

A válogatottban viszont felért a csúcsra, 2006-ban világbajnok lett, és abban az évben másodikként zárta az Aranylabda szavazást. Összesen 176-szor szerepelt a nemzeti együttesben, ezzel Európában abszolút rekorder, és csak nyolc meccsel marad el a világcsúcstartó egyiptomi Ahmed Hasszantól. Ha az olaszok kijutottak volna az idei vb-re, a felkészülései meccsekkel együtt akár őt is megelőzhette volna… Ha azt hinnénk, 40 évesen magától értetődő, hogy végleg leteszi a kesztyűt, nem árt megjegyezni, hogy Buffon úgy nyilatkozott: „néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot. A következő héten döntök a jövőről.”

Iniesta, ha lehet, még ennél is hűségesebb volt szeretett klubjához: ő 12 évesen került a Barcelona akadémiájára, és azóta, vagyis 22 éven át a katalánokat szolgálta. Nem véletlen, hogy mikor nemrégiben bejelentette távozását, azonnal leszögezte: „sohasem fogok a Barca ellen játszani, így biztosan nem Európában folytatom”. A hírek szerint a 34 esztendős spanyol klasszis iránt főként Japánból és Kínából érdeklődnek.

Iniesta 2002-ben mutatkozott be a Barca felnőttcsapatában, ahol hamarosan az egyik kulcsfigurája lett az együttes legújabb sikerkorszakának. Karrierje során 30-nál is több trófeát nyert a katalánokkal, közte 9 bajnoki és a 4 BL-címet. A bő másfél évtizednyi profi karrier azonban sokat kivett belőle, a mostani elhatározásra is elsősorban azért jutott, mert, mint mondta, „fizikailag és mentálisan már képtelen a legjobbját nyújtani”. És bár Iniesta a klubfutballt illetően „lekerül a térképről”, a válogatottbeli karrierje még nem biztos, hogy befejeződött: Julen Lopetegui spanyol szövetségi kapitány hétfőn nevezi meg a világbajnokságra utazók névsorát, márpedig a jelöltek közt a 2010-es vb-döntőn győztes gólt szerző Iniesta is ott van.

Címkék: labdarúgás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!