Meg is nyugtatta rajongóit meg nem is Fernando Alonso, aki a hétvégi Maláj Nagydíj előtti sajtótájékoztatón beszélt először nyilvánosan a február 22-i barcelonai tesztbalesetéről. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta közben a Forma–1 orvosi stábjától zöld utat kapott, azaz ott lehet az idény második futamán.

 
Fernando Alonso - Fotó: Mohd Rasfan, AFP/Europress

„Agyrázkódást szenvedtem, de semmi több” – kezdte Alonso, majd leszögezte, egyedül az altatásban töltött néhány órára nem emlékszik, vagyis magára a balesetre és az azt követő, kórházban töltött napokra igen. Egyúttal cáfolta azokat a meglehetősen „vad” híreszteléseket, amelyek szerint az ébredés után 14 éves gyereknek hitte magát, aki gokartozik.

A McLaren pilótája egyértelműen műszaki hibára fogta az ominózus kanyarban történteket, mint mondta, a kormány kiakadt a jobb oldal felé, így az autó menthetetlenül a falnak ütközött. Ez a verzió elvben lehetséges, de nem győzött meg mindenkit, aki korábban rövid eszméletvesztésre gyanakodott, az esetet közelről figyelők ugyanis úgy látták, mintha a spanyol versenyző feje már a becsapódás előtt oldalra dőlt volna.

A kétkedőket pedig tovább fűtheti, hogy Alonso az említett sajtótájékoztatón elismerte, a McLaren istálló történtek utáni első magyarázata, miszerint egy erős széllökés okozta a kicsúszást, nem volt igaz. „Olyan lassan mentem, hogy egy hurrikán sem mozdította volna ki az autót” – mondta, és bár a „csapaton nagy volt a nyomás, ezért kapkodtak” mondattal igyekezett felmenteni kenyéradóit, óhatatlanul felvetődik a kérdés, ezúttal hihetünk-e nekik feltétel nélkül? Hiszen, ha Alonso tényleg nem vesztette el az eszméletét, akkor a rádión keresztül biztosan tudatta a boxutcával a kormányhibát – márpedig nehezen érthető, miért akarták volna eltitkolni azt a dolgot, amelyet Alonso ezúttal már csak egy „egyszerű műszaki hibának” nevezett.

Akárhogy is, Alonso, csakúgy, mint a melbourne-i idénynyitón hátfájásra panaszkodó finn Valtteri Bottas (Williams), ott lehetett a malajziai rajtnál.
(A vasárnapi futam előtti rajtsorrendet lásd itt, a végeredményt lásd itt.)

Címkék: Forma–1, Alonso

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!