Az új év első napjai sokaknál még mindig a számvetésről, az óévre való visszatekintésről szólnak – nincs ez másként a sport világában sem.

Noha mostanra már nem kapjuk úton-útfélen az arcunkba a szilveszteri összeállításokat, néhány fontos történésről mégis érdemes megemlékezni. Lássuk, mit adott a sportnak 2015!


Talán már halványabban emlékezünk a januári, katari férfi kézilabda-világbajnokságra. A franciák győzelme kevésbé, a hazai csapat döntőbe jutása viszont annál inkább meglepő volt. A közel-keletiek szereplése nemcsak a fogadóirodáknak, hanem a kézilabda elöljáróinak is fejtörést okozott. Katar ugyanis gazdasági alapon közelítette meg a csapatépítést, dollármilliókból honosított játékosokat, szerződtetett világbajnok szövetségi kapitányt, az így összerakott csapatot pedig csillagászati meccsprémiumokkal igyekezett motiválni. A művelet a vártnál is jobban sikerült, a történelmi eredmény azonban több etikai kérdést is felvetett a Nemzetközi Kézilabda Szövetség háza táján.

 


Ennél sokkal frissebb és számunkra kedvesebb emléket szolgáltat a magyar labdarúgó-válogatott, amely Dárdai Pál és Bernd Storck kapitánysága alatt kivívta, hogy 30 év után újra világeseményen öregbíthesse országunk hírnevét. A válogatott novemberben, a Norvégia elleni pótselejtezőn harcolta ki a kvalifikációt. Dzsudzsákéknak az oslói 1-0-s győzelmet egy budapesti 2-1-gyel sikerült nyomatékosítaniuk, meglepetést okozva ezzel a norvégoknak, Európának, de talán még nekünk, magyaroknak is.


 

 


Nehéz elszakadni a magyar eredményektől, pláne, ha egy éven belül ennyiszer örvendeztetnek meg minket sportolóink. A jégkorong-válogatottat is megilleti a dicséret, hiszen nem számítottak favoritnak, mégis elérték, hogy májusban az A csoportos vb-n szerepeljenek. Az erős mezőnyben sikerült többek között az olaszokat is meglepni, a lengyelek ellen pedig Szirányi Bence hajrában szerzett üres kapus gólja már tényleg csak a pont volt az i-n.

 


Szintén magyar vonatkozású, de világviszonylatban is hatalmas figyelmet kapott Hosszú Katinka – immáron tavalyi – teljesítménye. Nem túlzás azt mondani, hogy az USA-ban élő és készülő Hosszú 2015-ben módszeresen végigverte a mezőnyt. Érmekben kifejezve; a vb-n 2 arany és 1 bronz, a rövidpályás Eb-n pedig 6 arany és 1 ezüst került a vitrinbe, nem beszélve a világ- és országos csúcsokról. Csak szólunk, a csúcsformában lévő úszónő nem kevesebb, mint nyolc számban indul az idei, 2016-os riói olimpián.

 


Nem szeretnénk azonban túlságosan hazabeszélni – noha Hosszú Katinka valószínűleg „kínaiként” is befért volna az összeállításba ilyen eredményekkel –, adjunk helyet más nemzetek képviselőinek is, és kanyarodjunk vissza a labdarúgáshoz. Luis Enrique Barcelonája ugyanis történelmet készül írni. A tavaly a Bajnokok Ligáját, a Spanyol Kupát és a La Ligát is megnyerő katalán csapat még decemberben megtoldotta eggyel trófeái számát. Messiék hozták a kötelezőt, és nagyobb erőfeszítés nélkül nyerték meg a FIFA Klub-világbajnokságot. Jelen formájukat tekintve pedig bőven van rá esély, hogy a BL történetében először két egymást követő évben ugyanaz a csapat nyeri a legrangosabb európai serleget.

 

No, de ez már 2016. Apropó, ez az esztendő nem csak kézilabda Eb-t és jégkorong-vb-t hoz magával, de labdarúgó Eb-vel és egy olimpiával is ellát bennünket. Attól nem félünk, hogy egy év múlva nem lesz majd miről írni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!