Mi lesz a nemzet úszójával? Válságban Hosszú Katinka házassága

 
Hosszú Katinka - Stephanie Kempinaire, AFP

Rosszkedv-ország királynője” – ezt írtuk a Vasárnapi Hírek utolsó 2017-es címlapján Hosszú Katinkáról, aki exkluzív kutatásunkban az év embere lett. Akkor még csak kevesen sejtették, hogy nem csak az ország közérzete pocsék, de a magyarok első számú bálványa is nehéz időszakot él, Shane Tusuppal való házassága ugyanis válságba került.

Jó, de miért tartozik ez bárkire is? – kérdezhetnék (és kérdezik is) sokan. A bulvársajtó működését persze szabad kritizálni, de az nehezen vitatható, hogy Hosszú a világraszóló eredményei mellett azért is válhatott idehaza az egyik legnépszerűbb sztárrá, mert a fényes sikerek idején rendszeres betekintést engedett életébe. Ezek után nem csoda, ha a népes rajongótábor akkor is éhes az információkra, amikor problémák ütik fel a fejüket. Ezt valószínűleg maga az úszónő is érezte, hiszen az első híresztelések után „kedves szurkolók, érdeklődők!” megszólítással közleményt adott ki, amelyben elismerte, házassága megpróbáltatásokon megy át.

Ráadásul mivel Shane Tusup egyben az edzője is, a kettejük közti konfliktusnak kétségtelenül van egy szakmai vonulata is. A hírek szerint Hosszú, bár a minap „posztolt” egy képet a közösségi médiában, amint a pesti rakparton fut, egyelőre a medencés edzéseket nem kezdte el, pedig, ha minden igaz, január végén Luxemburgban rajtkőre áll az Euro Meet elnevezésű viadalon – legalábbis az esemény hivatalos oldala az ő nevével hirdeti a versenyt.

Szintén érdekes kérdés, hogy a házaspár ott lesz-e jövő csütörtökön az M4 Sport – Az Év sportolója gálán, ahol Hosszú Katinka a női sportolók, Shane Tusup pedig az edzők között került be a legjobb háromba.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!