A szerkesztő ajánlja
Állandó szerzők
  • /
    Lapunk vezető publicistája, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője volt nyolc éven át.
  • /
    1991 óta a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa. 1981-től jelentek meg szépirodalmi igényű írásai.
  • /
    Összesen két munkahelye volt: a veszprémi Napló és a Népszabadság. Az utóbbinál 33 évet húzott le. Karcagi Lacika III. c. ált. isk. oszt. tan. szabad szájú közéleti dolgozatai alapján tartják őt számon.
  • /
    József Attila-díjas író, 1997-től 2006-ig a Bárka folyóirat szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2009-től az Élet és Irodalom hetilap munkatársa.
  • /
    Író, publicista. Első regénye 2003 májusában jelent meg, Igazolt hiányzás címmel. Legújabb kötete idén ősszel jelenik meg.

 

2012. január 22. | vasárnap
  • bezso  
    Megjelent a 2012. január 22.-i lapszámban
    Kialakult a konferenciadöntők párosítása az NFL-ben, vagyis már csak négy csapat küzd az amerikaifutball-liga legjobbjának járó Vince Lombardi trófeáért. Vasárnapról hétfőre virradóra pedig már az is kiderül, mely két együttes csap össze a február 5-én, Indianapolisban sorra kerülő 46. Super Bowlon.

    Elsőként, 20:45-től az NFC fináléjára kerül sor, amelyen a San Francisco 49ers a New York Giantset fogadja. A párharc kimenetele akár egyértelmű is lehetne, hiszen a vendégek sokak szemében a legfőbb esélyessé váltak, amikor egy hete kiejtették a bajnoki címvédő, az idei alapszakaszt imponáló, 15-1 mérleggel élen záró Green Bay Packerst. Ezzel egyébként az is eldőlt, hogy mint 2005 óta soha, ezúttal sem sikerül a bajnoknak megvédenie a címét az NFL-ben – hét éve a New England Patriots duplázott. A Giants a szezon végére nagyon összeállt, Eli Manning nagyszerűen irányít, a két fiatal elkapó, Victor Cruz és Hakeem Nicks közül pedig mostanság szinte kizárt, hogy mindketten rossz napot fogjanak ki. A San Francisco kilenc év után jutott be újra a rájátszásba, és már csak egy lépésre van a nagydöntőtől, amelyet korábban, ha bejutott, meg is nyert – eddig öt alkalomból ötször. A kalifor­niaiak mellett szól, hogy hazai pályán idén csak egyszer kaptak ki, még szeptemberben, akkor is csak hosszabbításban, a Dallas Cowboys ellen.

    Magyar idő szerint vasárnap éjfél után fél órával kezdődik az AFC döntője, ahol a fogadóirodák legnagyobb favoritja, a temesvári születésű Meskó Zoltánnal felálló New England Patriots látja vendégül a Baltimore Ravens gárdáját. A Patriots támadójátéka talán a legjobb a bajnokság összes együttese közül, viszont ezúttal az egyik legkeményebb védelemmel találják szemben magukat. Az irányító, Tom Brady a Denver elleni elődöntőn rájátszásbeli rekordot jelentő 6 touchdown-átadásig jutott, de a Baltimore-védelem ellen nem számíthat könnyű meccsre. A szakértők többsége magabiztos New England-sikert vár, de mint tudjuk, bár a labda itt nem gömbölyű, azért bármi megtörténhet.

     

    Mint 2007 óta mindig, 2012-ben is rendeznek NFL-találkozót Londonban. Az október 28-án sorra kerülő mérkőzésen a Saint Louis Rams és a New England Patriots csap majd össze. Idén csak ez alkalommal költözik az NFL Európába, jövő évtől kezdve viszont mind a 32 csapat lehetőséget kap, hogy évente egy mérkőzését – az onnan nézve – tengerentúlon játssza le.

Cimkék: NFLsportEgyesült Államok
megrendelés
Itt lapozhatja a Vasárnapi Hírek digitális változatát, és elő is fizethet rá akár 40% kedvezménnyel.
Ide kattintva előfizethet a Vasárnapi Hírekre 1 évre, félévre, negyedévre vagy akár csak 1 hónapra.
A lapot a Magyar Posta a hétfői napon kézbesíti!

archívum
A 2010. július 1. előtt megjelent cikkeinket az archívumban találja meg.