Ha egy üzleti vállalkozás 8-10 éves célt tűz ki maga elé, majd három év elteltével rájönnek, hogy az eredeti terveknek legfeljebb a felét tudják megvalósítani, azt a befektetők a legritkább esetben hagynák szó nélkül. A helyzet kissé hasonló mostanság a magyar labdarúgásban, Csányi Sándor MLSZ-elnök 2011-ben ugyanis 10 ezres átlagnézőszámot vetített előre az NB I mérkőzéseire 2020-ra, ám a szövetségnél jelenleg már csak 5 ezerben reménykednek.
Azt persze már számtalan pénzügyi elemző leírta, hogy a magyar futball nem épp az üzlet logikája szerint működik, így aztán az sem meglepő, hogy fogyatkozó forrásokról egyelőre nincs hír, sőt az idén is több tízmilliárd forintnyi költségvetési pénzzel támogatott stadionfejlesztési program folytatódik.
„A stadionépítési program csak a felszín. Ez a program azt a célt szolgálja, hogy az évtizedeken át elhanyagolt létesítményhelyzetet az európai középszint aljáig(!) fel tudjuk zárkóztatni. Minden eszközünkkel arra törekszünk, hogy vonzóvá tegyük a labdarúgó-események látogatását a futball iránt érdeklődők számára” – közölte lapunkkal az MLSZ. És bár biztosan akadtak olyanok, akiket a stadionok állapota tartott vissza a találkozóktól, de még többeket a szintén nem túl európai lelátói légkör és főként a játék színvonala. Utóbbi növelését a szövetség most leginkább a honi utánpótlásképzés felzárkóztatásától reméli, ami azonban nem egy-két éves feladat.
Az igazi „22-es csapdája” helyzet a magyar labdarúgás számára az ultrákhoz való viszony. A szövetségnek a múlt heti fordulóban hosszú idő után először nem kellett nézőtéri rendbontások, gyalázkodó rigmusok miatt tetemes büntetéseket kiszabni, ami nem csoda, hiszen számos klub szervezett szurkolói csoportjai bojkottálták a hétvége meccseit. Az átlagnézőszámot a Debrecen–Ferencváros mentette meg, míg a többi mérkőzésen átlagosan 1500-an voltak. Ez alapján úgy fest, hogy az ultrák nélkül a magyar futballnak ma nincs szignifikánsan nagyobb helyszíni közönsége, mint néhány más hazai csapatsportágnak.
Potenciális bázis pedig lenne, amit bizonyít, hogy a radikális drukkerek által leginkább támadott szurkolói kártyákat eddig mintegy 100 ezren váltották ki. Hogy közülük miért csak nagyjából minden ötödik drukker megy el a meccsekre? Ennek a láthatóan nem könnyű feladványnak a megoldása vár most az MLSZ-re.
Ami kell hozzá, az egy hazai futballkedvelőnek már a könyökén jön ki: „idő”. Csak aztán nehogy újabb három év – és sok tízmilliárd – után megint alább kelljen adni a célokat…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!