A szerkesztő ajánlja
Állandó szerzők
  • /
    Lapunk vezető publicistája, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője volt nyolc éven át.
  • /
    1991 óta a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa. 1981-től jelentek meg szépirodalmi igényű írásai.
  • /
    A vajdasági magyar irodalom és közélet meghatározó alakja, Kossuth-díjas esszéista. 
  • /
    Összesen két munkahelye volt: a veszprémi Napló és a Népszabadság. Az utóbbinál 33 évet húzott le. Karcagi Lacika III. c. ált. isk. oszt. tan. szabad szájú közéleti dolgozatai alapján tartják őt számon.
  • /
    József Attila-díjas író, 1997-től 2006-ig a Bárka folyóirat szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2009-től az Élet és Irodalom hetilap munkatársa.
  • /
    Író, publicista. Első regénye 2003 májusában jelent meg, Igazolt hiányzás címmel. 2011-ben a Szerelmem, Békéscsaba már az ötödik kötete.

 

2010. november 21. | vasárnap
  • Megjelent a 2010. november 21.-i lapszámban
    Speciális partjelzőzászló, a pálya különböző pontjait pásztázó kamerák és egy számítógépes rendszer. Maruzsi László egykori raliversenyző szerint mindezek együtt szükségesek ahhoz, hogy forradalmasítsák a világ futballéletét. Amennyiben a három tényező egyvelegéből megalkotott rendszer – melynek segítségével minden kétséget kizáróan meg lehet ítélni a véleményes helyzeteket – megfelel a FIFA követelményeinek, akkor akár már a jövő évben használhatják.

     

     – Március 11-ig kell a FIFA-nak bemutatni a terveinket, illetve eddig az időpontig kell egy zürichi pályát ideiglenesen felszerelnünk a rendszerrel, ahol majd a hivatalos tesztelések zajlanak. Ezt követően a FIFA szabályalkotó bizottsága dönt, mely bemutatott rendszerek kapnak licencet a tényleges működéshez – mondta a Vasárnapi Híreknek a feltaláló.

    A Maruzsi System elnevezésű találmány ötletadója számára nem ismeretlen a játékvezetői felelősség. – Tizenhattól huszonkét éves koromig játékvezető voltam, tudom, hogy milyen nehéz megítélni a lest, illetve azt, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon, az alapvonalon, az oldalvonalon, vagy sem. Ezért döntöttem úgy, hogy keresek valamilyen megoldást. Végül a „képi látás” mellett kötöttem ki. Talán besegítettek az autó-motorsportos tapasztalataim, ahol a célfotóból egyértelműen véleményezni lehetett a kétes helyzeteket.

    A rendszer működési elve a következő: a pálya megfelelő pontjain elhelyezett kamerák rögzítik a mérkőzés eseményeit, a felmerülő kétes szituációkat egy számítógépes program kielemzi, majd az elemzés értékeit rádiójel továbbítja a partjelző speciális zászlójára, aki a zászló alján található gomb segítségével jelzi a játékvezetőnek a helyzetet. Illetve egy másik elképzelés szerint a rádiójelet egyenesen a játékvezető csuklóján elhelyezett vevőegységre is továbbítani lehetne.

    A Maruzsi System tesztelése egy budapesti futballpályán folyik, mely a rendszer követelményeinek megfelelően különböző sávokban be van kábelezve és a megfelelő pontokon be van kamerázva. A Maruzsi Team versenyautó-szállító busza szolgál stúdióul, melyben a modern számítógépes rendszer segítségével a programozói csapat az egyes mérkőzések alatt és azokon kívül is tud tesztelni, illetve itt történik az eredmények kiértékelése is.

    Mint kiderült, a FIFA számára a legfontosabb a gól egyértelmű megítélése, ezért erre koncentrálnak. Ám Maruzsi szerint a technika már lehetővé teszi, hogy egy lépéssel továbbmenjenek és a leshelyzetek megfelelő ellenőrzésével is foglalkozzanak.

    Maruzsi László úgy véli, ha a FIFA áldását adja a rendszerükre, akkor gyakorlatilag a jövő év tavaszától elkezdhetnék felszerelni azokat a pályákat, amelyek meg tudják fizetni. Az ár az előzetes kalkulációk alapján megfizethető ahhoz képest, amennyit most a pluszpartjelzők utaztatása és egyéb költségei kóstálnak.

     

     

Kapcsolódó írások
megrendelés
Itt lapozhatja a Vasárnapi Hírek digitális változatát, és elő is fizethet rá akár 40% kedvezménnyel.
Ide kattintva előfizethet a Vasárnapi Hírekre 1 évre, félévre, negyedévre vagy akár csak 1 hónapra.
A lapot a Magyar Posta a hétfői napon kézbesíti!

archívum
A 2010. július 1. előtt megjelent cikkeinket az archívumban találja meg.