Simicska Lajosnak ezen a nyáron sokat kellett törnie a fejét. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Közgép tulajdonosa a Balatonon vitorlázva igyekszik kitalálni, hogy az ellene Orbán Viktor környezetéből indított támadásokat hogyan védje ki. Nos, Simicska Lajost a héten már Szigligeten látták, vagyis végre kikötött. Izgatottan várjuk, vajon milyen stratégiával készül a megmérettetésre.

  <h1>Simicska Lajost Szigligeten fotózták le</h1>-
  <h1>Orbán Viktor gratulál Kertész Imrének - Fotó: MTI, Kovács Attila</h1>-

Simicska Lajost Szigligeten fotózták le

- – Kép 1/2

A hét leleplezése
Bármennyire is tagadták korábban, úgy tűnik, mégis csak politikai okai voltak annak, hogy az Origo egykori főszerkesztője, Sáling Gergő távozott posztjáról.
„Rendszeresen érték politikai jellegű befolyásolási kísérletek az Origo szerkesztőségét; ezeknek a kísérleteknek szerepük volt Sáling Gergő főszerkesztő eltávolításában” – írta Pethő András újságíró, Sáling egykori helyettese, aki példaként említette a Lázár János közpénzből finanszírozott utazásairól készült cikk miatt indított pert is, amelynek elhalasztására utasították, mivel az vészesen közel esett az áprilisi választásokhoz.

A hét mondata
Kissé homályosan fogalmazott Kövér László amikor kifejtette, a világban jelenleg folyó ideológiai átrendeződés fő kérdése, hogy kik hozzák meg az emberek mindennapjaira alapvetően ható döntéseket: „az államok vezetői, akik valamiféle felhatalmazást kapnak a saját választóiktól, vagy azok az arctalan, névtelen, homályba burkolózó, de hús-vér emberek által irányított gazdasági vagy tudatformáló háttérhatalmak, amelyek viszont nem viselnek felelősséget”. Hogy kikre gondolt Kövér, azt nehéz kikövetkeztetni, de tény, hogy van némi paranoiás felhangja a nyilatkozatnak.

A hét bővítése
Tovább nő a hungarikumok száma – Fazekas Sándor bejelentette, hogy hamarosan a szerencsi csokoládé is a felkerülhet a listára, amelyen már több mint 40 tétel szerepel, olyanok is, mint a magyar operett, a halasi csipke, Puskás Ferenc világszerte ismert és elismert életműve vagy éppen a szikvíz.

A hét pályázata
„Kávéházi hagyományokat felelevenítő kávéház/cukrászda működtetésére” keres bérlőt a Várkert Bazár. Kevés sikerrel: az első pályázati kiírásra ugyanis nem jelentkezett senki. Most megismétlik majd az eljárást, hátha nagyobb lesz a lelkesedés. Ha kávézni egyelőre nem is lehet, kiflit azért tud majd venni, aki nagyon akar, a CBA ugyanis már bizonyosan nyithat üzletet a várkertben.

A hét száma: 5 millió
– ennyi forintból is tud kéretlenül levelezni a kormány, ha nagyon akar. Igaz, most nem azokra a teljes lakosságnak szétküldött üzenetekre kell gondolni, amelyeket a miniszterelnök aláírása díszít. Viszont 110 ezer pár kapott már üdvözlőlapot az elmúlt három évben az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amelyben házasságkötésük alkalmából köszöntötték őket. Nem is akárhogy: Wass Albert-idézetekkel és gyermekvállalásra buzdító tanácsokkal.
Most, hogy kiderült, az Emmi ilyen kedves gesztussal ösztönzi a fiatalokat a családalapításra, talán többen döntenek majd a házasság mellett. Vagy egyszerűen csak rosszul adják meg a postacímüket.

A hét képe

Magyar Szent István Renddel tüntették ki augusztus 20-án Kertész Imre Nobel-díjas magyar írót, képünkön Orbán Viktor gratulál neki. Kommentár helyett álljanak itt Kertész szavai: „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”.

 

MTI-fotó: Kovács Attila

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!