Ezúttal nem egy ámuló kisgyerek nyilvánította meztelennek az alig két hónapja hivatalába lépett elnököt, hanem Amerika főnyomozója. De ez is beleillene egy mai Andersen meséjébe.
Nehéz is volna eldönteni, mi mért nagyobb csapást a Fehér Házra: amit az FBI igazgatója megerősített, vagy amit megcáfolt? Mert mindkettő ugyanannyit tesz: hazudik az elnök. Comey egyfelől hivatalossá tette, hogy a szövetségi nyomozóiroda már tavaly nyár óta vizsgálja a választási kampányba való – és az amerikai titkosszolgálatok egybehangzó véleménye szerint vitathatatlan – orosz beavatkozást. S hozzátette, hogy ez nyilvánvalóan kiterjed a Trump-kampány embereinek kapcsolataira az oroszokkal. Ahogyan az is értelemszerű, hogy ez bizony bűnügyi vizsgálat, annak összes esetleges következményeivel.
Magyarán az újdonsült elnök emberei – és a végén akár ő maga is – gyanúba keveredtek.
S ha az előbbiekre terhelő adatokat találnak, ugyanúgy börtönbe kerülhetnek, mint egykor a Watergate-botrány során Nixon emberei. Míg Trump esetében megint megjelent az amerikai közélet láthatárán a rémisztő kifejezés: alkotmányos felelősségre vonás. Ami (a különben a szintén FBI-nyomozás alatt is álló) Bill Clintont a szenátusi elnökperbe taszította, s lemondásba Nixont, aki azt nem úszhatta volna meg. Komor kilátások elnöknek és amerikai közéletnek, no meg persze a világpolitikának. Comey nem ígért, nem is ígérhetett gyors vizsgálatot, s az előbbi két eset tanúsága szerint ez megbéníthatja a kormányzást. Most ugyan még az elnök pártjának honatyái mentenék a menthetőt, de minél nyilvánvalóbban részrehajlóak, annál erősebb lesz a követelés a kétpárti kongresszusi vizsgálóbizottság felállítására vagy egy független ügyész kijelölésére. Ez is felidézi a Watergate-forgatókönyvet, ott sem sikerült tartani a Nixon-párti frontot. Kapiskálhatják ezt a Fehér Házban is, ahol lázasan próbálnák utólag jelentéktelenné lefokozni az oroszokkal flörtölő embereik szerepét, ami a moszkvai zsoldban álló Manafort, augusztusig kampányfőnök esetében már komikus. Viszont árulkodó.
Ahogyan önleleplező és maradék tekintélyét rohamosan romboló Trump hazudozása.
Amire az FBI igazgatója szintén a mese kisfiújához hasonló módon mutatott rá, amikor kerek perec tudatta, dehogy is hallgattatta le Obama Trumpot, amint utóbbi váltig, sőt még most is állítja. S már komédiába illő, hogy miközben a hétfői meghallgatáson Comey bejelentése „felmentette” a Trump által hazudozással vádolt és a vizsgálatról hetek óta hírt adó nagysajtót, az elnök twitterei még ekkor is álhírnek nevezték.
Amivel nemcsak nevetségessé tette magát újfent, hanem fokozta is a gyanút: tényleg lehet rejtegetnivalója. Míg az igazgató közlése a demokraták bosszúvágyát fokozta: miért is hallgatott e vizsgálatról az FBI a kampány idején, miközben Comey tíz nappal a szavazás előtt voltaképpen – és alaptalanul – Hillary Clintont keverte gyanúba?! Akkor kampánygyűlésein éppen Trump riogatott a Watergate-üggyel, készpénzként kezelve már vetélytársa elmarasztalását is. Hillary esetében a vizsgálat felújítása vaklárma volt, csak éppen szavazók millióira hathatott. Gyógyírként most legalább Trump akkori tirádáit felidézve ítélhetjük meg, mekkora árnyékot vet egy elnökségre, ha szövetségi nyomozás céltáblájává válik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!