Negyedik nekifutásra csak sikerült a Fidesz-parlamentnek megalkotnia a legszemetebb, legembertelenebb, leggyalázatosabb törvényt.

 

Igaz, kellett hozzá egy barbatrükk, de megoldották. Már 2011- ben is megpróbálták kriminalizálni a legszerencsétlenebb emberek utcán lakását, és már akkor is úgy, hogy szabálysértéssé nyilvánították a hajléktalanságot. Ez akkor azért nem sikerült, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette ezt a törvényi rendelkezést. A Fővárosi Önkormányzat hasonló próbálkozását a Kúria meszelte el, majd egy helyi rendeletet ismét az Alkotmánybíróság.

A Fidesz kapcsolt, és gyorsan rájött arra, mit kell tennie ahhoz, hogy ezeket a „humanista” jogi akadékoskodókat elsöpörje az útból. Mindössze a gránitszilárdságút kellett hetedszer is módosítani, és beleírni, hogy „tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás”. Nesze neked Alkotmánybíróság: amit mi beleteszünk az alaptörvénybe, ahhoz te többet nem nyúlhatsz hozzá!

Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy hatályba léptessék a szabálysértési törvény módosítását. (A témáról bővebb cikkünk a 10. oldalon.) Ha téged, te szerencsétlen lakás nélküli, már háromszor is figyelmeztettek arra, hogy kezdjél el lakni, és te mégsem, akkor vagy közmunkás leszel, vagy kapsz egy jó kis elzárást. És mert első nekifutásra meggondolatlanul még mindenféle emberségesnek látszó szabályt is beletettek a rendeletbe: meg kell őrizni a hajléktalan cuccait, tárolni kell (igaz, fizetség ellenében), aztán vissza kell szolgáltatni az elzárásból szabadulónak, vagy kártalanítani kell őt, ezt villámgyorsan megváltoztatták. Ha vétkes vagy, elvesszük a matracodat, szatyrodat, rongyaidat és jól elégetjük. Bár erről nem olvastam semmit (biztos az én hibám), de kíváncsi vagyok arra is, vajon mit terveznek azokkal a kiskutyákkal, amelyek az utcán lakók állatkái, leghűségesebb barátai.

Senki ne értse félre, én sem tartom elfogadhatónak, hogy emberek tízezrei (mintegy 30 ezer) az utcán éljen, gyakran tisztálkodási lehetőség nélkül, szükségleteit a parkokban végezve. De tessék már elárulni nekem, hány olyan nyilvános WC van a városban/országban, ahová ingyen bemehetnének?!

Azt mondja az Orbán Viktor ügyvédjeként emlegetett Bajkai István fideszes képviselő (évi 72 milliós bevétel, 68 millió banki megtakarítás, 12 milliónyi arany és ezüst, több ingatlan és erdő tulajdonosa, közbeszerzések gyakori nyertese), hogy „bármelyik hajléktalan elmehetne közmunkára, és abból már tudná a saját életét rendezni és a saját szállásáról gondoskodni”. Tisztelt Bajkai úr, maga melyik lakását adná ki havi 54 217 forintért, egy közmunkás béréért? És vajon, ha lehetne ennyiért albérletet találni – nem lehet –, miből telne evésre, tisztálkodásra, egyszóval az életre?

Igaz, ott van még az a rengeteg kitűnő minőségű luxus hajléktalanszálló – 11 200 férőhely a mintegy 30 ezer hajléktalannak. Egy-egy teremben 4-6-8 emeletes ággyal, ágyi poloskával, svábbogarakkal, mocsokkal. Egyetlen olyan szállás van, ahol egy felnőtt ember egyedül lehet egy szobában, a fizetős szállásokra pedig szinte lehetetlen bejutni (ha egyáltalán van miből).

Nem kétséges, a hajléktalanok helyzetét meg kell oldani. Igazán nem kéne messzire menni a jó példákért. Elég, ha a Lázár János szerint bevándorlókkal sújtotta Bécsbe megyünk. Bécsben nincs betiltva az utcán lakás, a lakás nélkülieket elhelyezik, ráadásul egy egyházi közösség hajléktalanszállót nyitott Bécsben az Ausztriában élő külföldi hajléktalanoknak. Ott 1 euróért mosakodhatnak, alhatnak, és még vacsorát is kapnak. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere erre a télre a városháza, a kerületi polgármesteri hivatalok és nagyobb középületek dísztermeit nyitja meg a hajléktalanok elszállásolására

Nem várom én Tarlós Istvántól, hogy a Városházában szállásoljon el akár csak egyetlen hajléktalant is. De az államtól azt igen, hogy ne büntetéssel próbálja a legszerencsétlenebb embertársainkat sújtani, hanem tisztességesen, emberségesen igyekezzen megoldani a problémájukat.

 

Helyesbítés. Múlt heti, „Veszedelmes hatalom” című cikkünkben tévesen írtuk, hogy a botrányba fulladt OBT-póttagválasztási küldöttgyűlésen Kapitány István, a komáromi járásbíróság elnöke is a jelöltek listáján lett volna. A tény az, hogy Kapitány István nem volt jelen a küldöttek gyűlésén. A tévedésért tőle és az olvasóktól is elnézést kérünk.

 

Címkék: Jogászszemmel

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!