-

 
VH, 2018. január 13.

Körlevélben tiltotta meg a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a felügyelete alatt álló iskoláknak, hogy az engedélye nélkül nyilatkozzanak a sajtónak, miután egy felháborodott pedagógus a nyilvánossághoz fordult. Egy komáromi szakgimnáziumban „szégyenfalon” tették közzé azoknak a tanulóknak a nevét, akik valamilyen okból intőt vagy figyelmeztetést kaptak. A tanár szerint a kollégák nagy része sem ért egyet a pedagógiailag finoman szólva is megkérdőjelezhető, morálisan kifejezetten romboló gyakorlattal, amely az oktatási jogok biztosa és az adatvédelmi hatóság elnöke szerint egyenesen jogellenes.

Ez ugyan nem érte el a szakképzési hivatal ingerküszöbét, az igazgatót nem vonták felelősségre, ellenben egy huszárvágással elintézték, hogy a jövőben senki ne nyilatkozhasson a jóváhagyásuk nélkül.

A hivatal szerint így „egységesebb és bővebb válaszokat kaphatnak a sajtóorgánumok, ami tovább segítheti a közvélemény hatékonyabb tájékoztatását”.

Olvasóként talán kevésbé szembeötlő az az elképesztő arcátlanság, ami újságíróként egészen nyilvánvaló. Ez az intézkedés biztosan nem arról szól, hogy a közvélemény több információhoz jusson az oktatási intézményekről. Mindenesetre a példa ragadós: a 24.hu birtokába került levél szerint egy budapesti felsőoktatási intézmény dolgozói szerdán kaptak a sajtónyilatkozatokról szóló rektori és kancellári utasítást, mely szerint az egyetem működésével, helyzetével kapcsolatos mindennemű sajtónyilatkozat tétele a rektor és a kancellár közös, előzetes írásbeli engedélyéhez kötött. Ez pedig nem csak az alkalmazottakra, oktatókra és kutatókra, de a hallgatókra is kiterjed.

Hivatalos információhoz jutni az oktatás ügyéről már eddig is szinte lehetetlen volt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya például hosszú hónapok óta már arra sem veszi a fáradságot, hogy egy automatikus e-mailben reagáljon a Vasárnapi Hírek kérdéseire, arra pedig már senki nem emlékszik, mikor kaptunk utoljára érdemi válaszokat.

A Társaság a Szabadságjogokért szakértői szerint egyébként egyetlen iskola, kórház, intézményfenntartó vagy igazgató sem tilthatja meg általánosságban a nyilatkozást általános szakmai kérdésekben vagy szakpolitikai témákban. De sajnos teljesen mindegy, hogy mit mond a jog, a belső szabályzatok – a félelem és az öncenzúra már jó ideje érezteti hatását.

Mivel a hivatalok és minisztériumok sajtóosztályai sok esetben alapvető feladatukat sem látják el, és egyszerűen ignorálják a nem „haveri” sajtótermékek megkereséseit, az oktatás ügyében maradnak a szakértők, iskolaigazgatók, pedagógusok és a szülők hiteles forrásként.

Illetve ők sem mindig. Néhány hónappal ezelőtt egy, a területén szaktekintélynek számító egyetemi professzor utasította vissza megkeresésünket azzal az indokkal, hogy bár szívesen nyilatkozna, az egyetem úgyis átírná a válaszokat, így viszont valójában csak egymás idejét rabolnánk, a végső szöveg mindkettőnknek csalódást okozna.

Már azok az elméletileg szabad értelmiségiek sem mondhatják el korlátok nélkül véleményüket, akiknek egy demokratikusabban működő országban éppen a közbeszéd formálása lenne a feladatuk. Ehhez képest apróságnak tűnik, hogy a szinte mindig névtelenséget kérő pedagógusokról azt sem írhatjuk le, melyik településen vagy fővárosi kerületben tanítanak, az iskolai problémákról nyilatkozó szülők azt kérik, még a gyerekük nemét is változtassuk meg a cikkekben. A fenntartó a minisztériumtól fél, az igazgató a fenntartótól, a pedagógus az igazgatótól, a szülő pedig a pedagógustól, így a kör bezárult. A félelem lassan elhallgattat minden kritikus hangot.
 

Sarkukra állnak a diákok
Tüntetést szerveznek pénteken délután 4 órára a Parlament elé diákok, akik arra szólítják fel a társaikat, hogy január 19-én iskolába se menjenek. A szervezők az oktatási rendszer igazságtalanságai ellen tiltakoznak, modernebb, diákközpontú oktatást szeretnének, amelyben a tanulók „nem lesznek agyonhajszolt zombik”. Úgy gondolják, a tét ennél is nagyobb, az ország. „A fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, miközben tanulhatnánk ugyanezeket az ismereteket lényegre törően, miközben egy tantárgyi óra különböző összefüggésekre is rámutat a modern világgal kapcsolatban.
Ha ez nincs meg, nem leszünk naprakészek, nem tanulunk meg önállóan élni, saját értékrend és értékelés útján döntést hozni, és nem lesz szabad az elménk” – írják az esemény Facebook-oldalán, ahol lapzártánkig már több mint 9 ezren (a hét elejére tízezernél többen) jelezték részvételüket.

Az esemény Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/events/402047256864141/

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!